Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

és határozzák meg Krisztus egyházának korszerű tanítását és működését. A nagyszabású munkát megindította, folytatását azonban utódjára, VI. Pálra kellett hagynia. De nemcsak az Egyház központja, a pápaság emelkedett hivatása magaslatára, hanem hasonló föllendülés következett be szerzetesi viszonylatban is. A Napóleon bukásával 1814-ben szabaddá vált bencés pápának, VII. Piusnak első intézkedése volt, hogy visszaállította a jezsuita rendet és sokat foglalkozott más rendek újjászervezésével is. Igaz, a század folyamán többször kiutasították őket egyes államokból, mikor aztán kénytelenek voltak külföldre vándorolni. A viszonyok javulása után azonban ismét visszatértek hazájukba s tovább folytatták munkájukat. A tudományok ápolása mellett fölkarolták az ifjúság nevelését, a hivők lelki gondozását és a külföldi missziók ügyét. Ezen célok szolgálatára a régi szerzetekhez újak — pl. Don Bosco szalézi rendje, szociális és missziós kongregációk — társultak, minek következtében a XIX. század végére már virágzó szerzetesi élet fejlett ki. A hierarchia és a szerzetesség mellett mint a természetfölöttit is valló világnézet hivei szép eredménnyel dolgoztak egyes kiváló szellemű világi apostolok is: a német Görres, Stolberg, Windthorts, a francia Chateaubriand, Montalembert, Ozanam, az olasz Manzoni, az ír O'Connel Dániel. Különösen XI. Pius pápa sürgette a világi elem tevékeny részvételét az Egyház üdvösségre vezető munkájában. Ezen általános bevezető után — mintegy ennek keretében — a következőkben a bencés szerzetesség változatos sorsát és életét fogjuk ismertetni. Mivel minden intézmény léte és fejlődése függ az azt körülvevő társadalmi környezettől és politikai berendezéstől, az anyagi és szellemi kultúrától, azért először azt fogjuk figyelemmel kísérni, hogy az egyes államok miként viselkedtek a bencés kolostorokkal szemben, s ennek következtében hogyan alakultak azok területén ezek életkörülményei. A spanyol, portugál és olasz bencések válságos helyzete Mikor a spanyolok 1812-ben megdöntötték országukban Bonaparte József és Napóleon uralmát, demokratikus alkotmányt léptettek életbe. A trónjára visszakerült VII. Ferdinánd azonban továbbra is abszolút hatalmat igyekezett gyakorolni, amit az 1820-ban kitört katonai forradalommal szemben csak a franciák támogatásával tudott fönntartani. Ezeknek a nyugtalan -813