Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

állapodott meg az államot és az Egyháziat közösen érdeklő kérdésekben. Azért nyitotta meg a kutatás számára a kultúrtörténet leggazdagabb forrását, a vatikáni levéltárat. A hit és a tudomány egymásra találása érdekében s azért, hogy a hittudományt visszavezesse a fölvilágosodás hatására elhagyott tradicionális útra: kívánta Szt Tamás bölcseletének fölélesztését, mikor 1879-ben az „Aeterni Batris" kezdetű körlevélben az új skolasztika alapjait megvetette. Hogy kora társadalmi és gazdasági problémáival behatóan foglalkozott, az az 1891-ben kiadott „Herum novarum" kezdetű enciklikájából látható, amelyben megkezdte az Egyház gondolatvilágának közelítését a szocialista eszmevilághoz. X. Szt Pius (1903—14) szinte kizárólag a belső energiák fejlesztésére, a lelkiség, a vallásosság növelésére fordította figyelmét. „Krisztusban mindent megújítani" törekedett — ezért szorgalmazta a gyakori szentáldozást, a szentmise liturgikus hallgatását és a pappal való együttimádkozását. A kor veszedelmes vagy eretnek tanait — mint a szubjektivizmust és kriticizmust, a historizmust és evolucionizmust — a hittudomány terén érvényesíteni törekvő „modernista" fölfogásokat az 1907ben megjelent Ű

j-SyBabusban ítélte el. XV. Benedek kormányzása idején (1914—22) jelent meg és lépett életbe Corpus Juris Canonici, mely a pápai egyház pápai jogrendjét tartalmazta. XI. Pius (1922—39) ugyancsak nem tért ki kora égető problémái elől. A „Quadragesimo anno" kezdetű enciklikájában tovább fejlesztette és a módosult viszonyokhoz alkalmazta a „Rerum novarum"-ot, majd élesen bírálta és elítélte a hitlerizmus Isten- s embertelen fölfogását. Fontosnak tartotta, hogy a színes népek egyházkormányzatát mielőbb saját bennszülött papjaik és püspökeik végezzék. A nagy kultúrával rendelkező XII. Pius a II. világháború alatt és után (1939—58) gyakran hallatta tájékoztató és irányító szavát a kor vallási és tudományos, társadalmi és politikai kérdéseiről; enciklikái és előadásai nemcsak a papokhoz és a hi vökhöz, hanem a világi társadalomhoz is szóltak. Szűz Mária kultuszának és a liturgiának a fejlesztése különlegesen szívügye volt. A csupán néhány évig (1958—63) kormányzó XXIII. János legjellegzetesebb vonása egyetemes emberszeretete volt, mely világszerte páratlan szimpátiát biztosított számára. Tudatában volt kora vallási, társadalmi és gazdasági nehézségeinek, problémáinak. Hogy azokon segítsen, 1962-ben összehívta a II. vatikáni zsinatot, hogy a világ főpapjai egyesült erővel vitassák -812