Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

sége révén annyira megváltoztatta a katolikusak és protestánsok hatalmi viszonyát, hogy a század legdinamikus nádora, Esterházy Miklós (1625—45) már nemcsak tüzes magyar, hanem hithű katolikus is volt, 1655-ben pedig már csak 4 protestáns főúri család élt a királyi Magyarországon. Pázmány azonban nem csupán külső, politikai tekintetben erősítette meg a katolicizmus helyzetét, hanem belső erő, lelkiség szempontjából is. Az égető paphiány enyhítésére 1616-ban megszervezte a nagyszombati szemináriumot, 1623-ban a bécsi egyetem mellett magyar papnevelő intézetet létesített, melyet később róla Pazmaneum-nak neveztek el. 1635-ben aztán megalapította a bölcsészeti és hittudományi karból álló nagyszombati egyetemet, melynek vezetését a jezsuitákra bízta. S erős támogatást adott a magyar egyháznak, a hitviták korát élő katolikus papságnak azáltal is, hogy kidolgozta az „Igazságra vezérlő kalauz" című dogmatikus művét és prédikáció-gyűjteményét, melyeket aztán nyomtatásban a nemzet papjai rendelkezésére bocsátott. Munkáját Lippay és Szelepchényi érsek (1642—66—85) folytatta, mikor szemináriumot szervezett az egyetem mellé. A XVII. század végére tehát fölszabadult az ország s annak vezetését ismét a katolikusok vették kezükbe. Herceg Esterházy Pál nádor (1681—1713) és a pozsonyi országgyűlés a nemzet háláját azáltal igyekezett kifejezni az uralkodó Ház iránt, hogy 1687-ben törvénybe foglalta a Habsburgok örökös királyságát. De örömük nem sokáig tartott. Bécs ugyanis fegyverrel hódított területnek tekintette Magyarországot — noha a fölszabadítási harcokból vérrel és pénzzel a magyarok is kivették részüket. A bécsi kormány Erdélyt Magyarországtól független fejedelemségnek nyilvánította, Magyarországon pedig 1690-ben megszervezte a „Neoacquistica Commissio"-t. Ennek rendelkezése szerint a fölszabadított területek egykori birtokosainak leszármazottai csak akkor nyerhették vissza ősi javaikat, ha oklevelekkel tudták bizonyítani tulajdonjogukat, s ha megfizették az igényelt birtokra megállapított „fegyverváltság"-ot. Természetes, hogy minkét tekintetben sok nehézség merült föl, mert a másfél százados török harcok folyamán igen sok oklevél elpusztult s a birtokos népesség túlnyomó része elszegényedett. Ily módon hatalmas területek lettek gazdátlanokká, illetőleg jutottak a kincstár tulajdonába, melyekből aztán egyes hűséges magyar főurak és az udvarral szemben érdemeket szerzett idegen katonatisztek és pénzemberek bőséges jutalmat vagy kárpótlást kaptak. -765