Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

királya lett, 1807-ben országa összes szerzetes intézményeit föloszlatta. Montecassinót, Cavát és Monte Verginét állami in­tézménynek, „stabilimento nationale"-nak nyilvánította, mely­nek gondozását a civilbe öltözött és állami hivatalnokként ke­zelt ottani bencésekre bízta. Ugyanabban az évben Napóleon intézkedése folytán szűntek meg Toscana, 1809-ben a fejétől megfosztott Egyházi Állam, 1810 11-ben Lombardia apátságai. A szicíliai kolostorok szerencsésen átvészelték a napóleoni idő­ket, mert az angol hajóhad nem engedte a sziget francia meg­szállását, az olaszokkal kapcsolatban álló néhány dalmát kolos­tor viszont ugyancsak Napóleon rendelkezésének esett áldoza­tul 1807/8-ban. Mikor Bonaparte József nápolyi királyságát a spanyollal cse­rélte el (1808—13), ott is igyekezett elvégezni romboló munká­ját. Először csak novíciusok fölvételét tilalmazta, utána a ko­lostorok számát kb. l/s-ra csökkentette s végül 1809-ben elren­delte az összes szerzetes rendek eltörlését, javaik elkobzását. Montserrat katonai központ lett, több apátságot leromboltak. így történt, hogy amikor 1814-ben, illetőleg 15-ben Napó­leont elérte végzete és semmiféle korlátot ismerni nem akaró tervei és törekvései összeomlottak, a félszázaddal korábban 800 kolostorból, közel 10 000 szerzetesből álló bencés rend csak 30 apátságban tengette életét. S ebben a szomorú állapotában ép­pen akkor éH a rend, amikor majdnem félezer év múltán VII. Pius személyében 1800-tól 1823-ig ismét bencés szerzetes ült a pápai trónon. Mivel azonban ezt a szörnyű pusztulást nem bel­ső gyöngeség, nem szervi bajok okozták, hanem külső viharok — remélhető volt, hogy azok elmúltával az életerős törzs újra ki fog hajtani. * * * Háromfelé szakad a magyar állam s háromfelé a magyar kereszténység A XVI. század az erős, egységes, katolikus Magyarország megroppanásának, pusztulásának az ideje. Az ország több, mint harmadrészét a török foglalta el és szállta meg, a másik har­madrészből, Erdélyből pedig tőle függő hűbértartományt szer­vezett. De az utolsó harmadrész, a királyi Magyarország is csak jogilag maradt független magyar állam; valójában a Habsburg­tartományok színvonalára süllyedt, melynek magyar kormány­szerveit — a pozsonyi helytartótanácsot és kamarát s a bécsi kancelláriát — a bécsi német udvari hatóságok irányították. S ugyanakkor az állami egység mellett megbomlott a vallási -763

Next

/
Thumbnails
Contents