Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

cések miként foglaltak állást a föntebb érintett vallási és szellemi, politikai és társadalmi mozgalmakkal kapcsolatban, s hogy azok milyen hatást gyakoroltak életük formájára. Említettük már, hogy a maurinus kongregáció megszervezője, Tarrisse generális szigorú fölfogású férfiú volt s lelkületének bélyegét rányomta a kibontakozó maurinus szellemiségre, így érthető, hogy rendtársai megértéssel, szimpátiával fogadták Jansen rigorista tanait. Ez látható Gerberon könyvében, „A janzenizmus egyetemes történeté"-ben és Lamy hittudományi műveiben is. Haláluk (1711) idején heves harcok folytak a janzenizmus körül s ezekből a maurinusok is kivették részüket. Mikor ugyanis XI. Kelemen — Quesnel könyvével kapcsolatban — 1708-ban s még inkább az 1713-ban kiadott Unigenitus-bullában elítélte a janzenizmus eretnek tételeit, Hostallerie Károly generális 1715-ben megkövetelte rendtársaitól a bulla elfogadását. Amiatt viszont a XIV. Lajos halála (1715) után Orléansi Fülöp regens és Noailles párizsi bíboros érsek vezetésével uralomra jutott ellenpárt őt mondatta le állásáról. Ennek következtében a pápai bulla ellen az egyetemes zsinathoz föllebbező, az appellánsok tábora a maurinusok között is annyira megerősödött, hogy az 1729. évi káptalanon őközülük került ki a generális és az elöljárók nagyobb része. A dolgok fejlődésének ez a menete annyira bántotta a szentszéket, hogy miután már XIII. Benedek visszaküldte a kongregáció római ügyvivőjét, procurator generálisát, egyes bíborosok a kongregáció föloszlatását javasolták. A maurinusok nagy részének ezt az állásfoglalását nyilvánvalóan befolyásolta a gallikán egyházban erősen érvényesülő zsinati eszme, a Szt Ágostonnal való beható foglalkozás s a náluk is meglevő jezsuitaellenes hangulat — ám a pápa primátusának elvi tagadása s a „jansenismus dogmaticus" fönntartása nem volt szándékukban. Néhány év múlva — miután Noailles bíboros meghalt, a Sorbonne visszavonta föllebbezését, XV. Lajos Alaydon generálist elmozdította állásából — meg is változott a helyzet. Ménard generális (1733—1736) és St Germaindes-Prés kommendátora, Bissy bíboros hatására a föllebbezők vezérei elhagyták a kongregáció központját, a többiek pedig elfogadták a pápai döntéseket. Az 1736-ban tartott káptalan idején a majdnem kétszáz vezető között már csak egy-kettő szimpatizált a janzenizmussal, Jamin Miklós pedig kifejezetten támadta 1769-ben. Hasonló volt a dolgok menete a vannistáknál, kiknél szintén évtizedeken 46 Szent Benedek fiainak II. 753