Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

döntései a hit dolgában is csak az Egyház hozzájárulásával csalatkozhatatlanok. Az uralkodók politikai jogai függetlenek a pápai joghatóságtól; a francia egyházat a hagyományos gallikán rendelkezések és eljárások szerint kell kormányozni. Természetes, hogy a pápa nem fogadta el ezeket a gallikán cikkelyeket s megindult a harc Róma és Párizs között. Bár a király 1693-ban — legalábbis külsőleg — elejtette azokat, azok mégis nem kis mértékben csökkentették a pápaság tekintélyét. Ezzel, az Egyház és a pápaság egyetemes jellegét veszélyeztető s a nemzeti egyházak kialakulását támogató gallikanizmussal rokon eszméket hirdetett a trieri segédpüspök, Hontheim Miklós is. A Febronius álnév alatt 1763-ban megjelent könyvében a szerző a pápának csak tiszteletbeli elsőségét és fölügyeleti jogot juttatott az Egyházban, aki csupán első a vele egyenrangú püspökök között. A törvényhozó hatalmat a püspökök közösségére, az egyetemes zsinatra kívánta bízni, melynek a pápát is alávetette. A febronianizmus episcopalista tanítását — noha azt Róma már 1764-ben eltiltotta — örömmel vette tudomásul nem egy önállósulni törekvő német érsek és püspök. A rajnai érsekek évtizedeken át erélyesen törekedtek arra, hogy joghatóságukat a szentszékével szemben növeljék. De még nagyobb élvezettel tanulmányozták azt egyes katolikus udvarokban és kormánykörökben. Az 1760-ban létesült bécsi államtanács évtizedeken át következetesen igyekezett azon, hogy a Monarchia egyházkormányzatát az uralkodó és az általa kinevezett s a tőle függő püspöki kar Rómától függetlenül irányítsa. Mivel ez a tendencia a leghatározottabban II. József uralkodása alatt (1780—90) bontakozott ki és valósult meg — ezt, a janzenizmussal, gallikanizmussal és febronianizmussal egyaránt rokon rendszert és eljárást jozefinizmusnak nevezték. VI. Pius pápa személyes megbeszélés révén szerette volna a császárt Bécsben jobb belátásra bírni 1782-ben, az azonban haláláig önhatalmúlag intézkedett nemcsak az egyházkormányzat, hanem sokszor még a vallási élet és papnevelés sok kérdésében is. A fölvilágosodás és az Egyház ellentéte Már a mondottak alapján is láthatjuk, hogy mennyi fizikai és szellemi energia gyűlt össze a barokk kor végére, a XVIII. század közepére, mely mind a régi világ megdöntésére és az új kialakítására törekedett. Noha XIII. Kelemen pápa a „Christianae reipublicae" kezdetű bullájában rámutatott valláselle-751