Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

tapasztalás körén nem juthatnak túl s így egyetemes érvényű igazságokat sem szerezhetünk. Ezen, egymással kapcsolatos, illetőleg ellentétes fölfogások nyomán alakult ki az angol deizmus, mely szükségszerűnek tartotta Isten létezését és a világ teremtését, de a gondviselést, a kinyilatkoztatást és a tételes vallás isteni eredetét nem fogadta el. Ennek az egyházellenes fölfogásnak társadalmi szervezete volt a szabadkőművességnek nevezett, a XVIII. század első felében kialakult titkos társaság, mely erkölcsi vonatkozásban az emberiség földi jólétének szolgálatában jelölte meg hivatását. Ez a filantropikus, humanista vonás sok jószándúkú keresztény embert tévesztett meg a társaság valódi céljai tekintetében, amikre pedig a pápák már 1738-ban és 1751-ben fölhívták a figyelmet s katolikus tagjait exkommunikációval sújtották. Bacon empirizmusával majdnem egyidőben más irányzat is jelentkezett az ismeretelmélet területén: Descartes racionalizmusa. A „Discours de la methode" című, 1637-ben megjelent művében a szerző végig analizálta az ismeret, a tudomány tételeit s úgy találta, hogy csupán azt a tényt fogadhatja el biztosnak, hogy ő kételkedik. Erre az egy szilárd pontra alapozta következtetéseit: ha kételkedik, akkor gondolkodik, ha gondolkodik, akkor van, létezik. Ezen és hozzá hasonló evidens, igazolásra nem szoruló világos és határozott (clara et distincta) fogalmakra, illetőleg tételekre építette ismeretrendszerét, melyben nemcsak önmaga, hanem mások és Isten léte bizonyosságához is eljutott. Mivel azonban Isten és a halhatatlanság létezésének megalapozását az Egyház gyöngének találta, a művet 1663-ban indexre tette. Descartes tanai ennek ellenére hamarosan elterjedtek, mert az ő fölfogásában éppúgy, mint Baconéban sok igazság volt. De mindkét istenhivő hibát követett el azáltal, hogy az ismerésnek csak egy forrását vette tekintetbe: az az értelmet, a Ratiót, ez a tapasztalást, az empíriát, ami által a kinyilatkoztatás mint ismeretforrás, s a természetfölötti világ mint kutatási terület tárgytalanná vált. Harc Jansenius rigorista tételei körül A XVII. század folyamán más oldalról is érték támadások az Egyházat. Jansen louvaini egyetemi tanár, majd yperni püspök a halála (1638) után kiadott „Augustinus" című könyvében Szt Ágoston kegyelemtanával kapcsolatban azt tanította, hogy az emberi természet az eredeti bűn következtében annyira meg-749