Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

ségeket jó lélekkel, türelmesen elviseljük. A mű nemcsak saját korában hatott mint az angol kongregáció hivatalos aszketikus könyve, hanem a mai lelki irodalomnak is gyakran használt forrása. A barokk katolikus élet hiányai és hibái: a tömeg szegénysége, a konzervativizmus túltengése Kétségtelen, hogy a trienti zsinatot követő két évszázad, a barokk kor, az Egyház és a bencés rend történetének legszebb korszakai közé tartozik. Erős volt a hite s abból — miként a föntebbiekben láttuk — roppant energiák és nagyszerű eredmények "származtak. De voltak hibái, hiányai is, melyek káros következményeket vontak maguk után. Ezek közt elsőnek említjük a szociális érzék gyöngeségét. Bizonyos ugyan, hogy voltak a szociális-karitatív eszmének olyan apostolai, akik annak szolgálatára hatalmas szervezeteket hoztak létre, melyek századok óta, a mai napig becsületet szereztek a katolikus Egyháznak. S voltak apátságok — pl. Marmoutier, St Wandrille, Tournai, Afflighem —, melyek szükség esetén a nélkülözők ezreit áldozatosan támogatták. A barokk pompaszeretet, fény és külsőség mégis annyira uralkodóvá vált nemcsak az állam, hanem az egyház vezető társadalmában is, hogy a főpapság s a prelátusok közé tartozó apáturak túlnyomó része díszes palotáiban és ragyogó templomaiban kevéssé vette észre a növekvő szegénységet, a fokozódó elégedetlenséget s nem foglalkozott kellő gonddal a kor szociális problémáival. Jórészt ennek lett a következménye, hogy a tömegek elfordultak tőle vagy legalábbis nem álltak melléje a veszély napjaiban. De nemcsak társadalmi-gazdasági vonatkozásban mutatkoztak hibák, hanem kulturális téren is. Igaz, az Egyház a protestantizmus téves és támadó tanításával szemben kénytelen volt megszervezni a könyvcenzúra és az inquizíció intézményét, mely Itáliában és Hispániában meg is gátolta azok elterjedését és fönntartotta a katolikus tanok uralmát. Ám a cenzúra és az inquizíció működésében sokszor hiányzott a bölcs mértéktartás, a „discretio", s ennek következtében meggondolatlanul, tévesen, néha kegyetlenül ítélkezett. A szűk látókörű, de erős meggyőződésű egyének sok, nem egyszer századokra szóló támadási fölületet nyújtottak az Egyház ellenségei számára. Elég csupán Galilei esetére utalni, aki a Nappal szemben a Föld mozgását hirdetve csatlakozott Kopernikus kanonok heliocentrikus világfölfogásához. Mikor ebben az ügyben 1611-ben Rómába idéz-747