Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

a bursfeldi volt, noha a reformáció és a harmincéves háború következtében sokat veszített korábbi erejéből és hatalmából. Az előző fejezetben említettük, hogy 1585-ben névadója, a bursfeldi kolostor is a protestánsok kezére került. Mindezek ellenére a XVII. század elején jogilag még kb. 140 apátság tartozott kötelékébe, melyből azonban csak alig 40 tudott rendszeresen megjelenni a káptalani gyűléseken. Hogy a német bencés érdekeket elsősorban ez a kongregáció képviselte, azt a következőkből is láthatjuk. Amikor a harmincéves háború folyása úgy alakult, hogy II. Ferdinánd császár és a katolikus liga a protestáns unióval szemben már győztesnek hitte magát, elhatározta az 1552-ben kötött passaui vallásbéke óta és annak ellenére protestánssá tett katolikus intézmények — 2 érsekség, 12 püspökség, több, mint 500 kolostor — restituálását, egyházi tulajdonba való visszajuttatását. Ezzel kapcsolatban egyes püspökök s még inkább a jezsuiták a szentszéket és a császári udvart oly irányban igyekeztek befolyásolni, hogy az egykori bencés apátságok javai ne a bencés rendre szálljanak vissza, hanem szemináriumok, jezsuita kollégiumok s más vallásos célok szolgálatára fordíttassanak. Ennek a fölfogásnak jellemző megnyilatkozása volt, amikor az 1626-ban Regensburgban összegyűlt 3 jezsutita provinciális és kb. 30 rendtag úgy vélte, hogy az egész bencés rendet — akárcsak egykor a templomosokat — föl kellene oszlatni. Velük szemben természetesen a bencések sem maradtak tétlenek. A bursfeldi kongregáció elnöke, Colchon Lénárd seligenstadti, majd utóda, Spichernagel Henrik kölni apát s a bécsi skót Heister Péter apát tevékenykedett az ügyben — az utóbbi főleg a bécsi császári udvarnál. Emiatt a jezsuiták nem is tudták elérni célúkat — ami azonban alig jelentett hasznot a bencéseknek, mert az 1629. március 6-án kiadott restitutiós rendeletet nem lehetett végrehajtani. Utána ugyanis hamarosan létrejött Richelieu bíboros és Gusztáv Adolf király svéd szövetsége a protestáns német fejedelmekkel, ami új fordulatot adott a háborúnak, s annak következtében kötött békében ők maradtak a győztesek. 1648-ban a szerződő felek hatályon kívül helyezték a restitutiós rendeletet s az egyházi viszonyokat nem az 1552., hanem az 1624. évi állapotok alapján rögzítették. Emiatt több, már új életet kezdő apátság — pl. Hirsau, Lorch — ismét és végképpen megszűnt. Ezek között a nehéz viszonyok között a német bencések különösen is érezték az egyesülés szükségét, hogy kolostori és -730