Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet
VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában
regációhoz tartozó Lerinsen a közösség hivatalos és ünnepélyes konventmiséje mellett alig találni nyomát a rendtagok magánmiséinek. A reneszánsz szellemiség elhanyatlása után a jelentősebb tudományos és irodalmi alkotások nagyon megfogyatkoztak Itáliában. A kor bencés teológusai közül csupán Tedeschi Miklóst emeljük ki, aki az Anselmianum tanáraként a XVIII. század elején jelentette meg Szt Anzelm filozófiáját és teológiáját népszerűsítő műveit (|1741). A természettudományok terén Castelli vált ki, aki Pisában, majd Rómában tanított mint egyetemi tanár. Tekintélyét mutatja, hogy 1633-ban szót emelt Galilei igaza mellett, amikor kijelentette, hogy a Föld mozgásának tana nem ellenkezik a szentírással és a lélek üdvösségével, ö az ombrométert, tanítványa, Torricelli a barométert találta föl. Colombo János Albert az asztronómia és a meteorológia területén fejtett ki értékes működést. A Rossi-testvérek már 1784ben hidrogénnel töltött léggömbbel kísérleteztek. A legnagyobb arányú munkásságot a történettudomány terén szemlélhetjük. 1600 körül több bencés vonatkozású történeti művet írt a belga Douaiból Itáliába került Wion Arnold; a híres „Lignum vitae"-ben a rendnek életszentségben, egyházkormányzatban, tudományban kitűnt tagjait ismertette. A XVII. században Cajetani Constantin, a vatikáni könyvtár őre Damjáni Szt Péter iratait, Cherubini Angelus a Bullarium Romanum-ot, Angelo delia Noce Leo Marsicanus montecassinói krónikáját adta ki. A XVIII. században Gattola Erazmus, Montecassino levéltárosa — aki olaszra fordította Mabillon Traité dés études monastiques című híres művét — szintén az ősmonostor történetével foglalkozott. A század közepének egyik szellemi kiválósága a Német- és Franciaországot megjárt Quirini Angelus volt, aki firenzei apátból püspök, érsek, bíboros s a vatikáni könyvtár igazgatója lett (11755). Képességeit korán fölismerve már 1717-ben őt bízta meg a firenzei káptalan az itáliai bencés szerzetesség történetének megírásával. Kortársa volt Amico Vid, aki a catanai egyetemen a történelmet tanította és Szicília múltjával foglalkozott. A megújhodás szimbólumát láthatjuk abban a montecassinói építkezésben, mely 1649-ben indult meg és 1727-ig tartott. Akkor szentelte föl XIII. Benedek pápa a gazdag aranyozással, színes márványlapokkal, változatos témájú freskókkal díszített pompás barokk templomot. -711