Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

tatták, hogy a szerzetesek ne avatkozzanak a pasztorációba. Ezt az elvet vallotta és kodifikálta 1140 körül Gratianus bolognai szerzetes, a híres jogtudós is. Ám idővel a körülmények s azok következtében a fölfogások is módosultak. A XII. század vége óta jelentkező eretnekségek s a keresztes hadjáratok révén megismert keleti pogány népek újra aktuálissá tették a bel- és külföldi misszió gondolatát, melynek megvalósítása általában szerzetesi föladat volt. Ezért tette az igehirdetést rendje szociális föladatává Szt Domonkos és Szt Ferenc. Fiaik fölkeresték az eretnek vidékeket, kolostorokat építettek az elvilágiasodó városokban s eljutottak a kunokhoz, tatárokhoz, perzsákhoz és kínaiakhoz is. Petrus Venerabilis írt ugyan könyveket a zsidók és a mohamedánok ellen, de térítésükre a bencések között nem akadt vállalkozó. A korviszonyok s az uralkodó egyházi fölfogás hatására még saját birtokaik, falvaik népének lelki gondozását is szinte kizárólag az általuk nevelt vagy alkalmazott világi papokra, káplánjaikra bízták. így történt, hogy amikor a ferencesek és a domonkosok a nép „barát"-ai lettek, a bencések lelki kapcsolata mindinkább meglazult a körülöttük élő lakossággal s ezáltal velük szemben ,,abstentionisták"~ká váltak. A művészetek terén ugyancsak megfogyatkozott a bencések tevékenysége és jelentősége. Amíg a „román" életstílus korában az építészet és általában a művészet és a kultúra egyéb területein is a bencések álltak az élen, addig a gót stílus uralma idején háttérbe szorultak. Ezt láttuk a vallási, a tudományos, a gazdasági életben s ezt állapíthatjuk meg a művészetek tekintetében is. Ennek a fejlődésnek speciális okaként utalhatunk arra, hogy a bencés műhelyekben és műtermekben dolgozó civil alkalmazottak idők folyamán elsajátították bencés mestereik ismereteit, s amikor azok alkotó kedve és ereje a XII. század végére meggyengült, a XIII. század eleje óta mindinkább a szakképzett laikus építészek, szobrászok és iparművészek vették át azok szerepét. Tárgyi tekintetben viszont arra kell gondolnunk, hogy egyrészt az anyagilag szegényedő apátságok kevesebbet áldoztak művészi célokra, másrészt a templomépítő gazdag polgári társadalom támogatása sem feléjük, hanem az új, a kolduló rendek felé irányult. A művészetek között a festészet volt az, melyben a bencések a legtöbbet alkottak. Noha a falfestészet súlyos csapást szenvedett azáltal, hogy a gótikus építészet a sok és nagy ablak alkalmazásával szinte megsemmisítette a festészet számára nagy le489