Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

zad első felében viszont a franciák jutottak előtérbe. Közülük elsőnek Szalézi Szt Ferenc genfi püspököt említjük, aki nemcsak mint hittérítő működött szép eredménnyel, hanem mint aszketikus író is új és korszerű utakat mutatott az erkölcsi tökéletességre törekvők, főleg a műveltebb laikusok számára. Lelki leánya, Chantai Szt Franciska segítségével 1610-ben megalapította a vizitációs apácák rendjét, mely a Szt Erzsébetet látogató Szűz Mária példájára a szegények, elhagyatottak és betegek testi-lelki gondozásában látta a maga speciális hivatását. Párizs és a franciák legtevékenyebb apostola Páli Szt Vince volt (1660). Tíz éven át résztvett az egyházpolitikát irányító királyi bizottság munkájában, s alig volt a keresztény karitásznak olyan megmozdulása, melyet nem ő kezdeményezett vagy legalább is nem támogatott volna. Törekvései intézményesítése céljából megszervezte a lazaristák népmissziós papi szerzetét s megalapította az irgalmas nővérek rendjét, mely kórházak, menhelyek, árvaházak, iskolák vezetése által az egész kereszténységben ismertté tette Szt Vince nevét. Végül meg kell említenünk Assziszi Szt Ferenc szerzetének új hajtását, a kapucinusok rendjét is. Ők az évtizedes belső nehézségek leküzdése után, a XVI. század vége óta fáradhatatlan buzgósággal és nagyszerű eredménnyel mélyítették a keresztény tömegek lelkiségét, védték az Egyház érdekeit és terjesztették az evangéliumot a pogányok között. Fejlődésük méreteit mutatja, hogy a rend önállósulása (1619) után pár évtizeddel kb. 1200 kolostorral és 17 000 taggal rendelkeztek. Már csupán a mondottakból is érezhető, hogy mily rendkívüli nagy elevenség lett úrrá az Egyházban a trienti zsinatot követő évszázad folyamán. Ez az elevenség nem valami ösztönös nyugtalanságból fakadt; annak mély lelki, eszmei gyökerei voltak. A csupán a Földre és az Emberre tekintő, az immanens jellegű reneszánsz-világnézet helyét egy magasabb rendű vágyakozás és törekvés igyekezett elhódítani s az emberek szívesen vették a transcendens eszméket, készséggel, áldozatosan álltak szolgálatába. A kor gyermekei ezért csatlakoztak oly föltűnően nagy számban a különféle új és régi egyházi szervezetekhez, melyek pasztorális, kulturális és szociális-karitatív munkával igyekeztek szolgálni embertársaik testi-lelki érdekeit s már a Földön kialakítani, uralomra juttatni Isten országát. Ez a törekvés erőteljesen megnyilatkozott a hittudomány művelésében, ahol az előző kor ellanyhulása után újabb virágzás következett. A vezetők ugyan a jezsuiták — a spanyol Suarez, az olasz Bellarmin, a német Canisius — voltak, de a többi ren-702