Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

Aske fölkelése és leverése tűzre öntött olaj volt, mely nemcsak a királynál, hanem a közvéleményben is kialakította azt a hangulatot, melyben Cromwell folytathatta romboló munkáját. Megbízottai — a király hozzájárulásával — 1538-ban már olyan céllal keresték föl a még megmaradt nagyobb kolostorokat, hogy meggyőzéssel, ígérgetéssel, fenyegetéssel rávegyék azokat, hogy önként ajánlják föl javaikat a kincstárnak — ami persze a konventek föloszlását is jelentette. Akik ennek a „Surrender"-nek az aláírásával eleget tettek a kívánságnak, azok nyugdíjat vagy egyéb megfelelő megélhetést kaptak, akik azt megtagadták, azok az államhatalommal kerültek szembe. így történt, hogy az 1538—40. években a még létező, kb. 60 bencés apátság is megszűnt, melyben közel 1400 szerzetes élt. Az apátok és a szerzetesek túlnyomó többsége tudomásul vette a körülményeket és alkalmazkodott a kényszerhelyzethez. A régi 9 katedrális perjelségen kívül 6 apátság (Westminster, Oxford, Bristol, Gloucester, Peterborough, Chester) konventje káptalanná vált s püspöki székesegyházzá lett anglikán templomában folytatta életét. A szerzetesek nagyobb része ugyancsak az anglikán egyházi életben helyezkedett el. Mint az angolok között általában, a bencések között is csak kevesen voltak, akik nyíltan szembe helyezkedtek a király és Cromwell terveivel és rendelkezéseivel. St Albans és Fawersham apátjai nem írták alá az eléjük terjesztett nyilatkozatot, a „Surrender"-t s a colchesteri Marshal Tamás, a readingi Cook Hugó s a glastonburyi Whiting Richárd apátok ugyancsak ismertek voltak ellenzéki fölfogásukról, amiért — noha a tárgyaláson tagadták azt — nekik is életükkel kellett fizetniök. Ily módon szüntette meg VIII. Henrik és Cromwell Tamás azt a bencés rendet, mely nemcsak kialakította az angol egyházi és kulturális életet, hanem azt majdnem egy évezreden át — ha emberi gyarlóságoktól nem is menten — hűségesen szolgálta, miközben nagy hasznot és sok dicsőséget szerzett hazájának is. Mint ennek az elenyészett angol bencés életnek meghatóan kedves epilógusát lehet olvasni azt az 1593-ban összeállított „Rites of Durham" című művet, melynek ismeretlen szerzője mint egykori szemtanú és részvevő félévszázad múltán örökítette meg a durhami apátság lélekemelően szép bencés liturgiáját. Az angolokéhoz hasonló sors érte a skót és ír s a skandináv — a dán, norvég és svéd — apátságokat is. Az utóbbi országok uralkodói — II., majd III. Keresztély s a svédek nemzeti kirá-