Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

célja nem annyira a bencés élet megjavítása, mint inkább annak megnehezítése, szinte lehetetlenné tétele volt. 1524-ben közvetlenül is hozzáfogott célja megvalósításához, hogy a föloszlatandó kolostorok javaival saját és a kincstár jövedelmét növelje. A rosszul informált és gyönge VII. Kelemen pápa engedélyével a kisebb apátságok egész sorát ítélte halálra. Egyesek azonban kisebb-nagyobb váltságdíj fejében egyelőre még meg tudták menteni életüket. Pusztító útján a Halál állította meg, mely 1530-ban az egyik ágostonrendi kolostorban érte utol — amikor már a fölségsértés vészes vádja súlyosodott rá, mert a király jogtalan igényeit nem tudta sikeresen képviselni a pápák fölfogásával szemben. Wolsey működését VIII. Henrik király (1509—47) folytatta — sajnos, sokkal nagyobb arányokban, az egész angol katolicizmust elsöprő eredménnyel. Bár dogmatikai nehézségei nem voltak az oxfordi teológián képzett, kezdetben a papi pályára készülő királynak, aki 1521-ben még könyvet is írt Luthernak a szentségekre vonatkozó tévtanai ellen — az egyházi fegyelemmel való szembefordulása később mégis formális eretnekségre vezette. Féktelen érzékisége és gátlást nem tűrő önkénye volt az, ami a Rómával való szakításra késztette. 1509-től élt már házasságban elhalt testvére özvegyével, a spanyol királyleánynyal, Katalinnal, akitől 5 gyermeke született, amikor megszerette Boleyn Annát, akit feleségül akart venni. A kezdetben némileg határozatlan VII. Kelemen azonban megtagadta a Katalinnal kötött házassága érvénytelenítését s az Annával való kapcsolat törvényesítését. Ezért VIII. Henrik megszüntette „a római püspök" joghatóságát országában, a feleségül vett Boleynt királynévá koronáztatta, magát pedig az őt mindenben kiszolgáló parlamentjével az angol egyház fejének nyilváníttatta 1534-ben. A helytelen irányban fejlődött angol államegyházi fölfogásra jellemző, hogy kezdetben még a művelt és szentéletű Morus Tamás lordkancellár (1530—32) és a tudós Fisher János püspök sem ellenezte királyának az egyházi suprematiára való törekvését, „amennyiben Krisztus joga megengedi". 1534 után azonban már fölismerték annak tragikus jellegét s 1535-ben mindketten vérükkel tettek bizonyságot az egyház katolicitása, a pápa fősége mellett. A király által kinevezett főpapok és apátok s utánuk azok hívei és szerzetesei viszont már tudomásul vették Henrik egyházi főségét, a Boleyn-féle házasság törvényességét s esküt is tettek rá. A király rossz szelleme s további terveinek nemcsak sugal41 Szent Benedek fiainak II. c