Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

mazója, hanem könyörtelen végrehajtója is Cromwell Tamás volt, akit aztán VIII. Henrik 1540-ben egyik elhibázott lépése miatt szintén kivégeztetett. Cromwell — aki már Wolseynek is egyik legbizalmasabb munkatársa volt s Luther szerzeteselle­nes fölfogását is jól ismerte — könnyen meg tudta győzni ki­rályát a szerzetesség haszontalan voltáról. Biztosította urát, hogy az elkobzandó szerzetesi vagyonokból és kincsekből gaz­dagabbá teszi őt az összes európai uralkodóknál és összes elő­deinél. így került sor VIII. Henrik másik, végtelenül súlyos egy­házellenes ténykedésére, a szerzetesség megszüntetésére, mely­nek lebonyolítására mint az angol egyház legfőbb fejének he­lyettese, „vicar-generaľ'-ja, ő kapott megbízatást. ,,A szerzetesek pőrölye" fokozatosan és nagy ravaszsággal va­lósította meg tervét. Az 1534—36. években Layton, Legh és társaik vezetésével bizottságok látogatták meg a szerzetesi kö­zösségeket. A vizitációs bizottságok tagjai részben központi ki­küldöttekből, részben a helyi viszonyokkal ismerős egyénekből kerültek ki. Kimondott céljuk az angol szerzetesség javítása, fegyelmének megszigorítása volt, tényleg pedig arra törekedtek, hogy kompromittáló adatokat szerezzenek velük szemben. Esz­közül nemcsak a csalogatást és megfélemlítést alkalmazták, ha­nem megfelelően jutalmazták a civil és szerzetes besúgók és rá­galmazók segítségét is. Az ország szerzetes intézményeinek kb. a felét fölkereső bizottságok ily módon állították össze azokat a „Comperta monastica"-nak nevezett jegyzőkönyveket, me­lyeknek a közönség számára kellett dokumentálniok, hogy a szerzetesek romlott erkölcsi élete megérdemli, hogy annak véget vessenek. Természetes,- hogy a hivatalos színezetben megjelenő jegyzőkönyvek el is érték céljukat — nemcsak a parlament, ha­nem a közélet nagy részében is szerzetesellenes hangulatot te­remtettek. Ily körülmények között nem sikerülhetett a magas erkölcsi fölfogású s királya iránt hűséggel viseltető Aske Róbert észak­angliai fölkelése sem, mely 1536/37-ben gátat akart vetni az Egyház és a szerzetesek ellen indított mozgalomnak, s kívánta Layton és Legh méltó megbüntetését. Cromwell 1536-ban még csupán a 12 tagnál és az évi 200 fontnál kevesebb jövedelemmel rendelkező szerzetes házakat és apátságokat szüntette meg. A parlament — melynek fölső házában 24 bencés apát is helyet foglalt — úgy határozott, hogy a szekularizált intézmények javai a kincstár birtokába ke­rülnek, vezetői nyugdíjat, szerzetesei kárpótlást kapnak, ha nem költöznek a tovább is fönnálló nagyobb kolostorokba. -642

Next

/
Thumbnails
Contents