Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

Ily körülmények közt válik érthetővé, hogy a koraközépkor századaiban Itáliában nem találkozunk a karoling-reneszánszhoz hasonló lendületes szellemi mozgalommal — ott nem érezték át annak szükségességét. S az is érthető, hogy a kulturális munkát ott közel sem kívánták oly kizárólagosan az egyházi, a szerzetes, a bencés iskoláktól, mint a frank birodalomban. így adhatjuk a magyarázatát annak, hogy korunk olasz városi apátságai alig vittek jelentős szerepet a kulturális életben, annak fejlesztésében — de a nagy vidéki monostorok enemű tevékenysége is inkább egyes személyek, mint intézmények nevéhez fűződik. A Nagy Károly-féle „kultúr-monostor" eszméje Itáliában alig talált talajra. Korunk Itáliájának legkimagaslóbb szellemi nagysága a longobard Warnefrid, közismert nevén a bencés Paulus Diaconus volt. Széles körű klasszikus kultúráját még civil korában szerezte. Ifjúságát a páviai királyi udvarban töltötte s csak később lett a civatei, majd 780 körül a montecassinói bencés közösség tagjaTudós híre alapján hívta meg Nagy Károly aacheni udvarába, ahol 782-től 787-ig tartózkodott. Onnét visszatérve Montecassinón fejezte be életét 799-ben. Tudományát gazdag irodalmi működése bizonyítja. A longobard királyleány, Adelperga nevelőjeként növendéke számára megírta a klasszikus tanulmányain alapuló História Romana1. Nagy Károly kívánságára kétkötetes homíliagyűjteményt állított össze, s ő készítette el Szt Gergely pápa életrajzát is. Leghíresebb alkotása mégis a hatalmát vesztett népe történelme, a História Long obar dorum, melyet Liutprand király haláláig, 744-ig vezetett. Tudós egyénisége azonban nem tudta rányomni bélyegét Itália szerzetességére, még — legalábbis életében — saját kolostora lakóira sem. Az aacheni udvarból Montecassinóra visszatérve bizonyos rezignáció val írta barátjának, Adalhard corbiei apátnak, hogy „a szűkös élet elűzi a Múzsák társaságát — nem akarnak azok a monostorok falai között lakni". Azok a bencések, akik kulturális téren mégis kiemelkedtek kortársaik között, szinte kivétel nélkül frank származásúak voltak, akik a birodalomból vitték magukkal a művelődés munkájához való vonzalmat. Neves tudós volt Ambrosius Autpertus, akit Paulus Diaconus „vir eruditissimus"-nak. legképzettebb férfinak nevezett. Rövid ideig a volturnusi apátságot vezette és 784-ben halt meg. Öntudatos és erős egyéniség volt, aki az aszketika és a misztika területén alkotott önálló műveket. Beszédeiben, Sermo-iban a Szűz 99