Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

hallgatói és olvasói felé. Az utóbbit rendtársai kérésére készítette s a két előbbi tartalmát bővítette benne, miközben Plinius „Naturalis História"j át állandóan szem előtt tartotta. Az asztronómia, kozmológia, meteorológia, fizikai földrajz és antropológia legfontosabb kérdéseit tárgyalta bennük. A Földet ő már nem — miként a legtudósabb római, Varró is — korongnak, hanem gömb alakúnak tekintette. Az antropológiát a kozmológia szerves részeként tárgyalta. Amint a világmindenséget, úgy az emberi testet is 4 elemből származtatta s az egyéniséget a 4 nedv, „humor" alapján határozta meg. A csillagászati ismeretek az idő-, főleg a húsvétszámítás, a computus céljából voltak szükségesek, de a kozmológia is, akárcsak a latin nyelv ismerete, a szentírás és a szentatyák megértését szolgálta. A középkori teológia ezen első nagy mestere — életrajzírója szerint — „nekünk, tanítványainak naponként olvasta a szentírást és fejtegette annak misztikus értelmét". A teológiát a szentírás és a szentatyák szövegeinek összehasonlítása alapján tanította. A bibliának szinte összes könyvét végig magyarázta a ránk maradt 20 kommentárjában, a vasár- és ünnepnapi evangéliumi részleteket pedig homiliáiban ismertette. Teológiáját az auctoritas és a traditio tisztelete jellemezte. Legfőbb tekintélyei Szt Jeromos, Ambrus, Ágoston és Gergely voltak; az ő hagyományukat igyekezett továbbszármaztatni a jövendő nemzedékek számára. A hagyomány és a tekintélyek tisztelete azonban nem nyomta el benne a tudós egyéni szemléletmódját. Ha nem is volt kifejezetten spekulatív elme, nagy tudása, világos látása és rendszerező képessége kitűnő pedagógussá, „doctor admirabilis"-sé avatta, akit az Egyház ma is „egyházdoktor"-ai között tisztel. Utolsó műve volt Szt János evangéliumának angol fordítása, amit élete utolsó órájában fejezett be. Legmaradandóbb értékű alkotásai mégis történeti művei. Első kolostortörténetként megírta apátsága, illetőleg apátjai életét. De ennél jóval fontosabb a „História gentis Anglorum ecclesiastica" c. munkája, melyben az angol kereszténység és egyház kialakulását, illetőleg a kereszténnyé váló Anglia történetét ismertette. A tényeket tisztelő, tárgyilagos és körültekintő elméje itt alkotott legnagyobbat. Saját élményein kívül fölhasználta a szóbeli és írásos forrásokat, még Szt Gergely pápának Angliába küldött leveleinek Rómában őrzött másolatait is. S mindezeket józan kritikával alkalmazta munkájában; föltűnő, hogy előadásában a csodás jelenségek teljesen hiányzanak. Ezért kapta a kritikus német protestáns történettudóstól, Mommsentől a „verax historicus" díszítő jelzőt. 62