Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

A szerzetesi közösségek társadalmi és nemzetiségi összetételéről szintén hiányoznak a részletesebb adatok. Bár a szentírás hangoztatta, hogy Isten előtt nincs különbség szabad és rabszolga, görög és barbár között és Szt Benedek is fölvette a római szenátorok fiai mellé a műveletlen gót ifjút is szezetesi közösségébe — a középkor társadalmi berendezkedése alapján az első esztergomi zsinat mégis tiltotta, hogy függő helyzetben levő egyén vagy rabszolga ura engedélye nélkül egyházi pályára lépjen, mert ezáltal kikerült volna annak joghatósága alól. A mondottak alapján világos, hogy csak szabad állapotú szülők adhatták gyermekeiket monostorba, hogy ott szerzetessé neveljék őket, s fölnőtt korában is csak szabad ember léphetett szerzetbe. Bár nálunk ismeretlen volt a fő- vagy köznemesi konventek (adelige, hochadelige Klöster) intézménye, a mi konventjeinkben is gyakran találkozunk előkelő származású tagokkal. így a lébényi bencéssé lett Bekéről tudjuk, hogy rabszolgáját 1219-ben fölszabadította, a P. kezdőbetűs pannonhalmi szerzetes pedig azelőtt megyei ispán volt és 1234-ben monostorának adományozta egyik szolgáját. Szili János özvegye a XIII. században szintén jelentős adományban részesítette a csatári apátságot, melynek fia, Theodor is tagja volt. Azt, hogy Dávid apát milyen jómódú és előkelő családból származott, abból látjuk, hogy testvére, Henrik és sógornője, Színes — aki az ország vezetőit rokonainak és barátainak mondotta — Pannonhalmára hagyták Kutas nevű háromekényi birtokukat, szőlőjüket s több mint 30 szolgájukat. Az ilyen szerzetesek, különösen az alapító nemzetségek tagjai legtöbbször apátok lettek, mint ezt a Szt Jobb-monostor alapítójaként említett Mercurius esetében is látjuk. Az 1158-ban II. Géza előtt megjelent Péter pécsváradi apát Thuross ispán fia volt. Már az előző fejezetekben is láttuk, hogy azok, akik fölnőtt korukban kerültek monostorba, ott mint „conversus"-ok szerepeltek. Mivel — kivéve azokat, akik már mint klerikusok léptek a szerzetbe — írni-olvasni nem tanultak s latinul sem tudtak, általában külső tagokként „laicus"-okként kezelték őket. Az előkelőbb származású ,,conversus"-ok azonban mégis tagjai lettek a konventnek. így bár a föntebb említett Beke mint családos ember lépett monostorba, a lébényi bencések mégis „confrater"nek tekintették s az egykori ispán, P. is teljes jogú „monachus" lett Pannonhalmán, noha papi rendet vagy műveltséget bizonyára már egyikük sem szerzett. Hogy az a Wikozlaus, aki fölszentelt papként lépett a szkalkai monostorba a XIII. század ele313-