Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet
IV. Fejezet • A bencés rend
és hivők érdekei fölött. Népe javát szolgálja, amikor a bíráskodásban igazságos, az ügyek intézésében bölcs, megfontolt és előrelátó. Az ország érdekében a külföld fejlettebb kultúráját s népe egyéni érdekeit egyaránt hasznosítani törekszik. A keresztény magyar királyságnak ez az elvi alapvetése anynyira időt állónak bizonyult, hogy a következő magyar századok Szt István politikai testamentumaként tisztelték Thancmar művét, az Intelmek könyvecskéjét. Első törvénykönyvünknek is ő a szerzője; valószínűleg Pannonhalmán hal meg Thancmar nemcsak nevelő volt egy emberöltőn át Hildesheimben, aki gazdag tudása és tapasztalata tárházából könnyedén összeállíthatta az Intelmeket, hanem kiváló jogász is, aki ezt a képességét is gazdagon kamatoztathatta Magyarországon. Ö írta, hogy Bernward püspöksége elején olyan egyházmegyei zsinatot tartott, melyen saját papjain kívül a császár, három érsek és több püspök is megjelent. Természetes, hogy a zsinatot és annak határozatait előr kellett készíteni s ebből a célból tanulmányozni kellett az akkor használatban levő joggyűjteményeket, így a Pseudo-Izidor és Benedictus Levita művét s a különböző zsinati határozatokat is. Hogy ezt a munkát elsősorban a püspöki könyv- és levéltáros (bibliothecarius et nótárius), Thancmar végezte, az abból is látszik, hogy a később kialakult gandersheimi joghatósági ügynek ő volt a hildesheimi szakértője. Jogi és történeti ismeretei alapján ő képviselte azt a német főpapok, sőt a császár és a pápa előtt is. így érthető az 1036 körül készült Szt Gotthárd-életrajznak az a sokat mondó közlése, hogy Thancmar „gyakran és dicséretesen vett részt zsinati tárgyalásokon." A törvénytudó iskolamester épp jókor érkezett Magyarországra. A 20-as évek közepére már nemcsak lehetővé, hanem szükségessé is vált az új magyar jogrend írásba foglalása. Szt Istvánnak először ugvanis meg kellett küzdenie az ősi pogányságot képviselő Koppány, majd a gyula ellenállásával s csak azután építhette ki a keresztény magyar királyság és egyház szervezetét a vármegyék és püspökségek keretében. Művét azzal fejezte be, hogy írásba foglaltatta az új magyar életforma legfőbb elveit és követelményeit, megszerkesztette az~első magyar törvénykönyvet. Amint biztosra vesszük, hogy az Intelmek eszméje Thancmar lelkében született meg, éppúgy természetesnek tartjuk, hogy az új magyar jogrend törvényes szabályozásának szükségét első301-