Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

IV. Fejezet • A bencés rend

hospesek védelmét s az általuk képviselt nyugati kultúra terjesztését éppúgy lelkére kötötte a jövendő uralkodónak, mint a nemzeti szellem ápolását s az abból fejlődött hazai intézmények fönntartását. S mily föltűnő, hogy ennek a látszatra oly magyar problémának a magvát s megoldási módját is Szt Benedek regulájából kölcsönözte a szerző. A Regula LXI. fejezetében azt írta Szt Benedek, hogy ha messze földről idegen szerzetes érkezik a kolostorba s az „hospes"-ként kíván ott tartózkodni, tegyék számára azt lehetővé. Ha aztán ez a szerzetes esetleg valamit okosan, a szeretet alázatosságával kifogásolna életmódjukban vagy valami náluk ismeretlen dologra hívná fel a figyelmet, akkor az apát bölcsen nézzen utána, hogy az Úristen vajon nem éppen ezért irányította-e őt hozzájuk? S ha közben az illető egyébként is értékes szerzetesnek mutatkoznék, akkor necsak esetleges kérésére vegyék föl a kolostori közösségbe, hanem maga az apát is tehet ajánlatot neki az ott maradásra, hogy példáján a többiek művelődhessenek. „Hisz minden helyen ugyanannak az Úrnak szolgálnak, ugyanazon Királynak harcolnak." Ha célszerűnek találja az apát, ki is tüntetheti, előkelőbb helyet jelölhet ki neki a szerzetesek sorrendjében. A Regulának ez a helye Szt Benedek által nem sejtett mértékben nyert alkalmazást az őt követő századok folyamán. A bencések maguk is hívtak magukhoz ilyen „hospes"-szerzeteseket, pl. az angol Biscop Benedek a római énekiskola vezetőjét, János apátot — de sokkal gyakoribb volt az az eset, amikor ők lettek „hospes"-szerzetesekké. Hospesként mentek a VI. század végén a római bencések Angliába; ilyenként érkezett a VIII. század elején Germániába társaival együtt az angol Szt Bonifác; fél század múlva a montecassinói Paulus Diaconus és a yorki Alkuin Nagy Károly udvarában telepedett meg. Az ő nyomukba léptek azok a bencések, akik a hittérítés megindítása óta oly szép számban jöttek Magyarországra s közéjük tartozott maga Thancmar is. A VIII. fejezetben megjelenő történeti gondolkodásmód szintén megtalálható a Regulában. Amikor ugyanis Szt Benedek megnyitotta a kolostor kapuját az idegen szellemi javakat hozó szerzetesek előtt, egyúttal gondoskodott arról is, hogy ezek ne tudják veszélyeztetni a kolostor helyi hagyományait, sajátosan egyéni életformáját. Az idegen szerzetest ugyanis csak azzal a föltétellel volt szabad fölvenni a közösségbe, ha az hajlandónak mutatkozott belehelyezkedni annak életmódjába s új és egyéni eszméivel nem akarta fölforgatni, megzavarni annak hagyomá299-