Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

A kor jobbjai világosan látták, hogy ezeken az állapotokon változtatni kell. A javulás útját-módját a szerzetesi reform mutatta. Fleury tudós apátja, Abbo már a X. század végén ostorozta a concubinatus és a simónia vétkét s tiltakozott az ellen, hogy a világiak egyházi javadalmakat és állásokat adhassanak el. Halinard dijoni apát vonakodott hűségesküt tenni a császárnak, amikor az 1046-ban lyoni érsekké nevezte ki. Volpianói Szt Vilmos örömmel fogadta fécampi iskolájába a világi papokat, akik ott egyrészt magasabb színvonalú tudást sajátítottak el, másrészt tisztultabb erkölcsi fölfogással ismerkedtek meg. Ezt a szempontot még nagyobb mértékben képviselte Cluny, amikor nemcsak magát és kolostorait függetlenítette a káros külső hatásoktól, hanem a birtokain fekvő és neki átadott plébániákon is megszüntette a világi elem befolyását s uralomra juttatta a szerzetesi élet autonómiáját. Ezek és hasonló megnyilatkozások és jelenségek fontosak voltak, mert programot mutattak, de átütő eredményt még nem értek el. Az egyházi reform gondolata akkor kezdett erőteljesen kibontakozni, amikor III. Henrik császár a római papsággal és néppel pápává választatta másodfokú unokatestvérét, Brúnó touli püspököt, aki Szt Péter székét mint IX. Leó foglalta el. Leó már mint touli püspök szoros kapcsolatban állott a bencés reformmozgalom vezetőivel: volpianói Vilmos, verduni Richárd, stablói Poppo és dijoni Halinard apátokkal s ez uióbbi mint lyoni érsek IX. Leó pápának is legodaadóbb támogatója volt. Rövid ideig (1049—1054) tartó kormányzása alatt Leó fáradhatatlanul járta az olasz, német és francia városokat s tartotta reformzsinatait, melyeken főleg a simónai ellen küzdött s a főpapi választások szabadságát követelte. Személyes hatásánál azonban jelentősebb lett az az elhatározása, mellyel a kiváló bencés egyházjogászt, a szintén lotharingiai Moyermoutier apátját, Humbertet legközvetlenebb munkatársául választotta s Toulból Rómába vonulva maga mellé vette az akkortájt Cluny ben élő, előkelő római nemzetségből származó fiatal Hildebrandot. A Rómában így kialakított reformkör IX. Leó halála is folytatta munkáját. A görögül tudó Humbert bíboros vezette a keleti egyházzal folytatott azokat a — sajnos, sikertelen — tárgyalásokat, melyeken a Szentlélek származásáról szóló tan mellett a pápa primátusát is erőteljesen képviselte. Nagy jelentőségű volt II. Miklósnak az az 1059-ben kiadott decretuma, mely a pápaválasztást a császár és általában a világi elem kezéből kivéve a bíboros-kollégium jogának nyilvánította, s mely decretum szin232-