Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

Lanfranc és Berengar vitája A dialektika értékét, a dialektikus gondolkodásmódot Bolognában ismerte meg, a páviai jogtudós, Lanfranc s onnét plántálta át a XI. század 40-es éveiben a normandiai Bee iskolájába. Újszerű tudományának híre nemzetközi hallgatóságot vonzott köréje. Nála tanult a chartresi iskola jogász mestere, Ivo, a paderborni skolasztikus, Dietrich, a normann és angol egyház sok későbbi kiválósága, s aki mesterét is fölülmúlta: az aostai Anzelm. Egyik tanítványa, Guitmond — aki aztán szerzetes, majd aversai érsek lett — azt írta, hogy éppen a beci iskola híre keltette föl a toursi Szt Márton-egyház mesterkanonokjának, Berengarnak a féltékenységét, mi aztán kiinduló pontja lett egy olyan dogmatikus harcnak, mely évtizedeken át foglalkoztatta Nyugat egyházi és tudományos vezetőit. Előadása szerint Berengar — aki a chartresi Fulbent irányítása mellett kitűnő tudományos képzésben részesült — 1050-ben levelet írt Lanfrancnak, melyben hibáztatta, hogy az Eucharistia kérdésében még mindig Paschasius Radbertus álláspontján van. Ö Ratrammus — illetőleg Scotus Eriugena — véleményét tartja helyesnek, mely szerint a kenyér és a bor a pap szavai után is megtartja eredeti lényegét — a test és a vér (caro, sanguis) szavak csupán képletes értelemben vehetők; ,,átlényegülés" — transsubstantiatio — nem történik a szentmisében. Mivel a levelet Lanfranc Rómában kapta kézhez, azt hamarosan továbbította a pápához, aki Berengar fölfogását elítélte. Ő azonban annak ellenére terjesztette azt, azért IX. Leo 1054-ben Hildebrand bíborost küldte Toursba; az ő elnöklete alatt tartott zsinaton Berengar külsőleg visszavonta ugyan tanítását, de annak őszinte megtagadására nem volt hajlandó. Ezért 1059-ben Rómába idézték, ahol különösen Humbert bíboros szállt szembe fölfogásával, melyet a zsinat újra elítélt s a kellemetlen következményektől tartva, Berengar is visszavont. Hazájába jutva azután egy iratot tett közzé, melyben a kissé nyersen fogalmazó Humbertet, az őt elítélő II. Miklós pápát és római zsinatot támadta. Erre az iratra a következő évben (1069) Lanfranc válaszolt, aki a szentírás és a dogmatörténet alapján fejtette ki az Egyháznak az Eucharistiával, az átlényegüléssel kapcsolatos álláspontját, miközben azt is hangoztatta, hogy még olyan hittitkok is üdvösen hihetők, melyek tartalmát értelmünk nem tudja fölfogni. Évek múltán ,,De sacra coena" címen Berengar ismét támadta Paschasius Radbertus, Humbert és Lan199-