Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet
III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban
franc fölfogását s védte Ratrammus, Scotus Eriugena és saját tanítását, melyet Szt Ambrus és Szt Ágoston műveire vezetett vissza. Tagadta az Űr Jézus testének és vérének realitását az Oltáriszentségben s állította, hogy a kenyér és a bor nem valóságosan, hanem csak képletesen, „figurative" változik Krisztus testévé és vérévé a szentmisében. A harc csak akkor szűnt meg, amikor Hugó clunyi apát közbelépésére a Hildebrand bíborosból lett VII. Gergely pápa újra Rómába idézte Berengart s az 1079-ben tartott zsinat határozata alapján eretneknek nyilvánította tanítását és megtiltotta annak terjesztését. Berengar szót fogadott s azután csöndben töltötte életét az 1088-ban bekövetkezett haláláig. A nagy tanítvány, Szt Anzelm új ismeretekre tör; megtestesült volna az Ige a bűnbeesés nélkül is? A bontakozó skolasztika és misztika ölelkezése A beci iskoláról és tanítványairól szólván Szt Anzelm jelentőségét kell kiemelnünk, aki azért hagyta el hazáját, Itáliát, hogy a legjobb mester irányítása mellett tökéletesítse tudását. így jutott el arra a fokra, melyen a tudomány föladatát már nem csupán a Traditio megismerésében, az áthagyományozott tudásanyag elsajátításában és megőrzésében látta, hanem új meglátásokra, a hit terén fölmerült problémák átvizsgálására és lehető megoldására, azaz a hit ésszerűségének bizonyítására, a hit és a tudomány összekapcsolására törekedett. Ezért igyekezett az értelem kiművelésére, annak konstruktív, kutató és alkotó munkára alkalmassá tételére. Ezért buzdította unokaöccsét, hogy alaposan sajátítsa el a grammatikát s állandóan gyakorolja magát a latin beszéd és írás művészetében. Az, hogy a grammatika tanulása a logikai, dialektikai képzést is jelentette, abból is látszik, hogy Szt Anzelm „De grammatica" c. művében fejtette ki a dialektikus megismerés fontosságára és módszerére vonatkozó fölfogását, „De veri täte" címen viszont az igazság természetéről értekezett. Hasonlóképpen — Szt Ágostonra támaszkodva — filozófiai alapon foglalkozott a szabad akarattal s igyekezett megvilágítani annak az isteni kegyelemmel, a mindentudással és az előreelrendeléssel, a praedestinatióval való vonatkozásait. A dialektika Szt Anzelm tudományos munkásságában nem cél volt, hanem csupán eszköz, a hittitkok, az isteni mysteriumok megismerésének egyik eszköze. Eszménye — mint az utána következő skolasztikus filozófusoké is — a megértést kereső hit, a „fides quaerens intellectum" volt, tudományos programját 200