Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

Szt Róbert kezdeményezése, a Charta caritatis értelmében, Szt Benedek regulája alapján szervezett egységes és minden mástól független ciszterci szerzetes rend lett. A rend egységét intézményesen kívánták biztosítani s ebben a tekintetben eltértek nemcsak Szt Benedek, hanem Cluny fölfogásától is. A mű elkészítői — Harding és társai — a tapasztalat alapján látták az egymástól teljes függetlenségben élő apátságok veszedelmét s a túlságos központosítás káros következményeit. Ezért a középúton haladva biztosítani kívánták az egyes apátságok önállóságát, azok családias szellemét s ezzel együtt a közösségben rejlő erőt, egymás erkölcsi és anyagi támogatását. Céljukat úgy igyekeztek megvalósítani, hogy a rend élére Citeaux apátját állították, aki mint „általános atya" — pater universalis — az összes kolostorok fölött fölügyeletet gyakorolt. A Citeauxból először alapított négy apátság feje mint négy „első apát" szerepelt s jellegzetes föladata volt Citeaux, illetőleg apátjának az életét ellenőrizni és szükség esetén javítani. Az egyes apátságok által alapított ifjabb kolostorok a szülő és gyermek viszonylatát tartották fönn maguk között. Az anyakolostor apátja fölügyelt leány-kolostorai életére, viszont a leány-kolostorok fejei részt vettek az anya-kolostor apátjainak a megválasztásában; ehhez hasonlóan választotta a négy „első apát" a citeauxi szerzetesekkel a rend fejét, azz „általános atyát". A rendi élet irányító szerve azonban az „egyetemes káptalan" volt, melyre évente Citeauxban gyűltek össze a rend apátjai. Ott határoztak a közös fegyelmet érintő kérdésekben, ott történt a föladatuknak meg nem felelő apátok leváltása s az erkölcsi vagy anyagi támogatásra szoruló apátságok megsegítése is. Róbert eszméjébe és Harding István szervezésébe az életerőt Szt Bernát öntötte. Mint Citeaux szerzetese, majd 1115 óta mint a „világos völgy"-ben szervezett kolostor, Clairvaux első apátja mindenekelőtt magában dolgozta ki és valósította meg a ciszterci eszményt, mit aztán mint példaképet rendtársai elé állított. Bernát világnézetének legjellegzetesebb része az Istenkeresés módjára vonatkozott. Ö Istent nem csupán értelmével akarta elérni, megragadni, hanem élményszerűen, érzületével is. Ennek legfontosabb eszközét az elmélkedésben, a „consideratio"ban látta. Az elmélkedésben világossá válik az értelem előtt az embernek az Istenhez való viszonya, aminek fölismeréséből mélységes alázatosság fakad. Ennek következtében az akarat készséggel hódol meg Isten előtt, minden törekvése az ő parancsainak teljesítésére, az O szeretetére irányul. Ám az értelmet 181-