Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

Odó, Majolus, majd Odilo s volpianói Vilmos — miként föntebb láttuk — értek is el eredményeket a szerzetesi élet megújítása terén, azok csak Észak- s némileg Közép-Itáliára vonatkoztak. Amíg a pápaság reformja a XI. század második feléig váratott magára, addig a római szerzetesi élet reformjára vonatkozó törekvések is csekély jelentőségűek maradtak. Ez látszik abból is, hogy a Vatikán és a Laterán bazilikás kolostorainak szerzetessége akkortájt tért át a könnyebb fegyelmű kanonoki életre. Szt Pál reformja is csak a XI. század közepén sikerült, amikor Hildebrand, a későbbi VII. Gergely mint „abbas et rector" vette kezébe annak irányítását. Közép-Itália monostorai közül mindenekelőtt a subiacói Szt Skolasztika indult fejlődésnek, melyet a X. század első felében Alberik erőteljesen támogatott. XVIII. János — aki 1009-ben lemondva a pápai trónról a Szt Pál apátság szerzetese lett — exemptséget adományozott a monostornak, melynek tekintélyét János bíboros-apát (1068—1120) még csak növelte. Noha ekkor már a S. Specu is létezett, annak jelentősége mégis csak a XIII. században fog kibontakozni. Montecassino a 883 őszén történt szaracén pusztítás óta lakatlanul állott, s Aligern apát csak 950 táján vitt bele új életet. Utána ismételten érintette ugyan Cluny szelleme s a különböző reformirányzatok vezetői — gorzei János, volpianói Vilmos, ravennai Romuald, damjáni Péter, clunyi Hugó — látogatásukkal is kifejezték tiszteletüket Szt Benedek ősi alapítása iránt, az mégis a maga hagyományos életét igyekezett folytatni. Bár a XI—XII. század német-római császárai rajta voltak, hogy az apátválasztásnál érvényesítsék szándékaikat — a pápák az összes apátságok fölött való elsőséget biztosították neki. A monostor a beneventumi longobard hercegi családból származó Desiderius apátsága idején (1058—1086) élte fénykorát, amikor kiváló írók, tudósok, művészek, püspökök, érsekek, bíborosok kerültek ki a konvent tagjai közül, magát a bíborosapátot pedig VII. Gergely után pápává választották. Az ő apáti kormányzása alatt, a 80-as évek elején történt, amikor a clunyihirsaui életformát kezdték terjeszteni Németországban, hogy Hartvik hersfeldi apát és konventje Montecassinóhoz fordult tanácsért. Onnét azt a választ kapták, hogy jól tudják ugyan, hogy a Regula előírásai mellett mindenütt alakulnak ki helyi szokások — ők azonban a Regulát tekintik mesterüknek s attól semmiféle új és idegen szokások kedvéért sem hajlandók eltérni. Ezen a fölfogáson rövid kormányzása alatt (1107—1111) az erős akaratú Szt Brúnó sem tudott változtatni. 175-