Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

újabb megjelenése is. A még csak remete életet folytató „inclusus"-ok után 1090—1160 között Regensburgban, Würzburgban, Erfurtban, Nürnbergben, Bécsben, Eichstättben már kolostorokat is építettek. Ezek a „skót" apátságok kb. két évszázadon át mintegy különálló, idegen testet alkottak a német szerzetesség kebelében, mert a XIV. századig kizárólag az óhazából nyerték utánpótlásukat s a fölügyeletet és irányítást a regensburgi Szt Jakab apátja gyakorolta fölöttük — utána azonban belehelyezkedtek a különböző német kongregációk keretébe. A „birodalmi kolostorok" tradícióhűsége Az ismertetett jelenségek és törekvések mellett vagy azok ellenére a legtekintélyesebb régi királyi, illetőleg birodalmi kolostorok életmódja a X—XI. században lényegesen nem változott. A legtöbbször főúri származású apátok s a szinte kizárólag nemesi családokból kikerült szerzetesek élték a karoling korban kialakított s azóta megszokott életet, melynek hangsúlya az imádságra és a kulturális munkára esett s kivették részüket az állam és a társadalom életéből is. Élükön Fulda állott, melynek mindenkori apátját a pápa — Ottó császár közbenjárására — 969-ben Gallia és Germánia apátjai prímásává nevezte ki s megadta neki a jogot, hogy az összes apátokat gyűlésre hívhatja össze, mely joggal azonban sohasem élt. Állami szempontból kiváló helyzetet biztosított számára a császárnéi kancellár méltósága. Reichenau nemcsak exemptiót kapott 997-ben, hanem a főpapi ruhák viselése mellett azt a kiváltságot is. hogy apátját a pápa benedikálja. Az új vallásos lelkületnek megfelelő liturgikus-aszketikus szellem ezekbe az apátságokba csak átmenetileg tudott behatolni, azok életét tartósan nem változtatta meg. Hiába mondatta le Ottó császár 972-ben a reichenaui Eggehard apátot s állította helyére a reformbarát Ruodmant — utódja, a reichenaui művészetek istápolója, Witigowo újra a karoling hagyományok szellemében vezette kolostorát. Hasonlóképpen hiába ment Weissenburgba és St Gallenbe a trieri Adalbert, illetőleg Sandrat is. Csak átmeneti eredményt ért el II. Henrik is, amikor Hersfeldet Szt Gotthárddal, Reichenaut Gorzeból, Fuldát, Korweyt Lorschból reformáltatta. Éppúgy nem sikerült II. Konrád föntebb ismertetett törekvése sem. Poppo működésének emlékét sokkal inkább monumentális építkezései, mint az életmód megváltoztatásában elért eredményei tartották fönn a királyi kolostorokban. Ennek a föltűnő jelenségnek a magyarázatát jórészt abban 172t