Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

imádkoztak s az ünnepélyes konventmisén kívül szombatonként Szűz Mária miséjét is énekelték. Aszketikus vonatkozásban hangsúlyozták a „vita communis" megtartását, az utasok, szegények és betegek fölkarolását. Megkívánták az apátválasztás szabadságát, de azért — főleg a kathedrális monostorokban — számoltak a király óhajával is. Dunstánék egységesítő törekvése két emberöltőn át kitűnő hatást ért el nemcsak bencés, hanem egyházi, sőt politikai tekintetben is. A XI. század uralkodói közül a dán Cnut még támogatta a bencéseket s az ország főpapjainak többsége még közülük került ki. Hitvalló Eduárd viszont már a királyi kápolna világi pap tagjait részesítette előnyben. Ha nem is adunk teljesen hitelt a XII. századi angolellenes normann bencés történetíróknak, akik szerint Worcesteren és Abingdonon kívül alig volt már szabályos fegyelmű apátság a XI. század közepén Angliában, az mégis tény, hogy azok életereje létszám, vallás-erkölcsi és szellemi színvonal tekintetében egyaránt csökkenőben volt. Ilyen körülmények között történt, hogy Vilmos normandiai herceg rokoni jogon magának követelte s 1066-ban meg is hódította Angliát. Ám az angol-szász ellenállás a hastingsi csatával még nem szűnt meg teljesen s az ellenállók táborához tartozott az angol papsággal együtt a bencés szerzetesség is. Az új király már csak ezért is szükségesnek tartotta, hogy az angol egyház és szerzetesség élére új, hozzá hű férfiakat állítson. így lett Canterbury érseke és Anglia prímása 1070-ben Lanfranc caeni apát s az ő támogatásával cserélte ki a király — Szt Wulfstan worcesteri apát-püspököt kivéve — az egész főpapi kart erkölcsileg és szellemileg is magasabban álló normandiai egyházi férfiakkal. A monostorok élére ugyancsak francia, főleg normandiai bencések kerültek. Bee 8, Oaen 7, Cluny 3 apátot adott, de Jumiéges, Mont-Saint-Michel, St Wandrille is hozzájárult Vilmos király és Lanfranc érsek tervei megvalósításához. Ezt a politikát a következő évtizedekben is folytatták s 1066—1135 között 70 francia-normann bencés kapott régi vagy új angol apátságot. Persze az átmenet nem mindig történt zökkenő nélkül. A glastonburyiek ellenállása következtében Thurstan például kénytelen volt visszatérni Caenba 1083-ban. Az eredmény mégis az lett, hogy 1066 után az ország politikai, egyházi és bencés életében egyaránt lendületes fejlődés kezdődött. Lanfranc ugyan csupán saját canterburyi monostora számára szerkesztette meg 1075 körül azokat a „Conseutudines" vagy ,,

Décréta" néven ismert szabályokat, melyeket mégis csakhamar 164-