Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

Bevezetés

tűk jellezetessége is az önmegtagadás nem átlagos fokon való gyakorlása volt. A keresztény szerzetesség első és kezdetleges jelentkezését tehát az első századok aszkétáiban szemlélhetjük. A fejlődés ütemét meggyorsították s irányát meghatározták a III. és a IV. század véres üldözései. Különösen Decius és Diocletianus uralkodása alatt hagyták el sokan otthonukat s valamilyen hegyvagy pusztavidéken elvonulva várták az üldözések elmúlását, így sokan kényszerűségből ismerkedtek meg a világtól elvonult, a remete élettel, mit aztán megszerettek és tovább is folytattak. De voltak olyanok is, akiknek nem tetszett a 313-ban szabadságot nyert Egyház tömegkeresztény élete, akik továbbra is a hősi, önmegtagadó keresztény életet kívánták élni, mire a közösségben, a családban már kevésbé nyílt alkalom. Ezért az elvilágiasodástól való félelmükben elhagyták otthonukat s lakatlan területeken, pusztákban élték aszketikus, csupán Égre tekintő életüket. A szerzetesség kibontakozása Keleten: Szt Antal, Pachomius, Vazul Ennek a remete életnek klasszikus hazája Egiptom volt, központja pedig a Nílus alsó folyása mentén kialakult nitriai és sketisi remeteség. De szinte azonos időben föltűnt aztán Szíriában is. A remete élet eszményeiről és formáiról Palladius püspök „História Lausiaca"-jából és az ő nyomán dolgozó Rufinus „História monachorum"-ából értesülünk. Mindkét mű az V. század elején készült. Ezekből látjuk, hogy egyesek egymástól távol fekvő zugokban, barlangokban, ,,laurá"-kban, mások kis cellákban, ,,monasterion"-okban laktak. Életüket a saját fönntartásukat biztosító testi munkában s az önmegtagadás változatos formáiban töltötték el. Isten athlétáinak valóságos életeleme volt az „agón", a küzdelem az ördög kísértéseivel és saját ösztönös vágyaikkal szemben s a verseny az önmegtagadás tényeiben. Az imádság, virrasztás, böjt s hallgatás terén sokszor csodálatos teljesítményeket értek el. Bár a remeték életét általában jellemzi a „pneumatikus" fölfogás, mely szerint őket közvetlenül a Szentlélek irányítja, azért a közösségre törekvésnek, az Egyházzal való együttélésnek is megtalálhatók a jelei. Rendszerint szombaton és vasárnap gyűltek össze a nagyobb telepeken épített templomokban közös istentiszteletre; s voltak olyanok, kik útra keltek és fölkeresték a puszta „atyáit", hogy azokkal lelki életük problémáiról, a 16