Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

Az udvari élet azonban nem felelt meg nemesebb vágyainak, azért Szt Márton toursi kolostorába vonult, ahol akkor már nem szerzetesi, hanem kanonoki közösség élt. Tanulmányait Pá­rizsban fejezte be, ahol a híres bencés tudós, auxerrei Remigius dialektikai és zenei előadásait hallgatta. Kiváló képzettsége alap­ján csakhamar a toursi káptalani iskola élére került. Annak vezetése mellett azonban saját tanulmányait sem hanyagolta el. Behatóan foglalkozott Nagy Szt Gergellyel, különösen Mo­ralia in Job művével és Szt Benedek regulájával is. így határozta el magát a kanonokinál szigorúbb szerzetesi életre. Szándéka megvalósítására a jóhírű baumei kolostorba kért fölvételt, ahol rövidesen Berno apát utódjává választották. Ám az ő magas élet­eszményét még az ottani szerzetesek nagy része sem tette ma­gáévá, ezért rokonlelkű társaival átvonult Clunybe s az így ön­állósult Cluny megindulhatott hivatása útján (927). A nagy műveltséggel, gazdag élettapasztalattal rendelkező, nemes törekvésű Odó 46 éves volt, amikor átvette Cluny kor­mányzását. A szerzetes életre vonatkozó nagyszabású fölfogását a „Collationes" c. művében fejtette ki. A chiliazmus eszméjétől is megérintett szerző hirdette, hogy veszedelmes idők járnak, hogy a világot már a vég szorongatja. Szt Ágoston történet­szemlélete alapján ő is a „Civitas Dei" és a „Civitas diaboli" — Isten és az ördög országa — harcában látta a földi élet tartal­mát. Szomorúan szemlélte, hogy az a harc mily elkeseredettség­gel folyik, s hogy az egyháziak ahelyett, hogy javítanák és segí­tenék a világiakat, rossz példájukkal Isten parancsainak meg­vetésére ösztönzik őket. „Mi tehát a mi teendőnk, akik a ki­nyilatkoztatott kegyelemmel szemléljük, hogy mik az örökké­valók, — akiknek kötelességünk, hogy a hitből éljünk?!" Hir­dette, hogy először a világiak hivatott tanítóinak, a szerzetesek­nek és a papoknak a lelkében kell kialakítani az Isten országát s csak azután kerülhet sor a keresztény társadalom megjavítá­sára. A szerzetesi élet átalakításához készen állnak azok az esz­közök, melyeket Szt Benedek meghatározott. A társadalom meg­reformálása céljából különös figyelmet kell fordítani az előke­lőkre. Meg kell értetni velük, hogy Krisztus törvénye őket is alávetette a papi hatalomnak, mely magasabbrendű, mint az ő joghatóságuk. A szerző tudatában volt annak, hogy ez az erkölcsi átalakulás nem történhetik meg harc és szenvedés nélkül; tudta, hogy sok önmegtagadásra és aszkézisre lesz szükség, de hirdette azt is, hogy ha test szerint szomorkodunk is a bajok miatt, lel­künkben örülünk, mert ismerjük a szenvedések és önmegtaga­dások érdemszerző erejét. 149-

Next

/
Thumbnails
Contents