Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

Az udvari élet azonban nem felelt meg nemesebb vágyainak, azért Szt Márton toursi kolostorába vonult, ahol akkor már nem szerzetesi, hanem kanonoki közösség élt. Tanulmányait Párizsban fejezte be, ahol a híres bencés tudós, auxerrei Remigius dialektikai és zenei előadásait hallgatta. Kiváló képzettsége alapján csakhamar a toursi káptalani iskola élére került. Annak vezetése mellett azonban saját tanulmányait sem hanyagolta el. Behatóan foglalkozott Nagy Szt Gergellyel, különösen Moralia in Job művével és Szt Benedek regulájával is. így határozta el magát a kanonokinál szigorúbb szerzetesi életre. Szándéka megvalósítására a jóhírű baumei kolostorba kért fölvételt, ahol rövidesen Berno apát utódjává választották. Ám az ő magas életeszményét még az ottani szerzetesek nagy része sem tette magáévá, ezért rokonlelkű társaival átvonult Clunybe s az így önállósult Cluny megindulhatott hivatása útján (927). A nagy műveltséggel, gazdag élettapasztalattal rendelkező, nemes törekvésű Odó 46 éves volt, amikor átvette Cluny kormányzását. A szerzetes életre vonatkozó nagyszabású fölfogását a „Collationes" c. művében fejtette ki. A chiliazmus eszméjétől is megérintett szerző hirdette, hogy veszedelmes idők járnak, hogy a világot már a vég szorongatja. Szt Ágoston történetszemlélete alapján ő is a „Civitas Dei" és a „Civitas diaboli" — Isten és az ördög országa — harcában látta a földi élet tartalmát. Szomorúan szemlélte, hogy az a harc mily elkeseredettséggel folyik, s hogy az egyháziak ahelyett, hogy javítanák és segítenék a világiakat, rossz példájukkal Isten parancsainak megvetésére ösztönzik őket. „Mi tehát a mi teendőnk, akik a kinyilatkoztatott kegyelemmel szemléljük, hogy mik az örökkévalók, — akiknek kötelességünk, hogy a hitből éljünk?!" Hirdette, hogy először a világiak hivatott tanítóinak, a szerzeteseknek és a papoknak a lelkében kell kialakítani az Isten országát s csak azután kerülhet sor a keresztény társadalom megjavítására. A szerzetesi élet átalakításához készen állnak azok az eszközök, melyeket Szt Benedek meghatározott. A társadalom megreformálása céljából különös figyelmet kell fordítani az előkelőkre. Meg kell értetni velük, hogy Krisztus törvénye őket is alávetette a papi hatalomnak, mely magasabbrendű, mint az ő joghatóságuk. A szerző tudatában volt annak, hogy ez az erkölcsi átalakulás nem történhetik meg harc és szenvedés nélkül; tudta, hogy sok önmegtagadásra és aszkézisre lesz szükség, de hirdette azt is, hogy ha test szerint szomorkodunk is a bajok miatt, lelkünkben örülünk, mert ismerjük a szenvedések és önmegtagadások érdemszerző erejét. 149-