Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

A lelkipásztorkodás kérdései A frank birodalom és Itália szerzetessége lelkipásztorkodással alig foglalkozott. Szt Bonifáccal kapcsolatban már említettük, hogy ő a kolostorokat a monasztikus, a befelé fordult élet otthonaivá kívánta tenni s Nagy Károly is csak kivételesen és átmenetileg vette igénybe Fulda, Hersfeld s néhány más kolostor közreműködését a szász ellenállás .megtörése után sürgőssé vált hittérítő misszióban. A hamarosan fölépült kolostorok — melyek élén az Adalhard corbiei apát által alapított Korvey állott — inkább életmódjukkal, mint szavukkal lettek a keresztény hit és műveltség terjesztői a szászok között. Akkor már kivételszámba ment Szt Ludger eljárása, aki az utrechti és yorki tanulmányai után Montecassión is éveket töltött s mint hazája, Westfalia apostola és Münster püspöke fejtette ki missziós és pasztorációs működését, melynek során megalapította a később oly jelentőssé vált werdeni apátságot is (t 809). Az övéhez hasonló pályát futott Szt Ansgár, aki Korvey fiatal iskolamestere volt 826-ig, amikor az északi népek, a normannok megtérítésére indult. Évtizedeken át dolgozott dán és svéd misszióban, miközben püspökké szentelték és IV. Gergelytől ezen terület számára érseki joghatóságot és pápai legátusi megbízást kapott. A IX. század egyházi fölfogása már nem kívánta a szerzetességtől a lelkipásztorkodásban való részvételt, sőt attól mindjobban elzárni törekedett azt. így a 800-ban kiadott capitulare tilalmazta, a 802. évi pedig a chalcedoni zsinat 4. pontját idézve megparancsolta, hogy a szerzetesek se egyházi, se világi ügyekbe ne avatkozzanak. A püspökök féltékenyen őrködtek a világi papság jogai fölött. A párizsi zsinaton 829-ben megtiltották a hi vöknek, hogy szerzetes papnál gyónjanak, a 836. évi aacheni zsinat aztán az összes papi, illetőleg plebánosi tevékenységre kiterjesztette ezt a szerzetesellenes tilalmat. Ezen a fölfogáson a század közepének vezető bencés érsekei, a mainzi Hrabanus Maurus és a reimsi Hincmar sem tudtak változtatni. Ennek következtében a bencések saját templomaikban, saját birtokaikon is kénytelenek voltak a pasztorációt világi papokra, káplánjaikra bízni. Erre a célra Corbienak 822-ben 19 káplánja volt. Jellemző, hogy a frankfurti zsinat 794-ben azt is elrendelte, hogy zarándokhelyeken, ahol a hivők nagy tömege jön össze, a templomon kívül legyen olyan imaterem, ahol a szerzetesek a zsolozsmát nyugodtan végezhetik. Nagy Károly 787. és 789. évi, már említett rendeletei szerint 119