Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

lépniök,

1 Ezekből a határozatokból láthatjuk, hogy a kényes kérdést nem sikerült teljesen megoldani. Ezt egyébként a 17. sz. második felére vonatkozó részletkutatásaink is megerősítik. Nem beszélhetünk a konkubinátusról többé oly értelemben, mint akár még a század első harmadában

2, de a gazdasszony korára és gyanús voltára vonatkozólag bizony sok helyen megjegyezni valója volt a vizitátornak. Megszűnt tehát a külső és szinte kérkedő gonoszság, de nem lett vége teljesen a belsőnek és burkolt formájúnak. Az említett eltévelyedésen kívül még főként két bűnt kell jellegzetesebbként megemlítenünk, az iszákosságot és az egyenetlenkedést. De ezek sokkal ritkábban fordultak elő. Az erkölcsi állapot festésénél az igazság kedvéért általában meg kell jegyeznünk, hogy a vizitációk negativ jellegű források, mert sokszor csak a jótól, rendestől eltérő eseteket örökítették meg, míg a megfelelőket magától értetődőknek veszik. Az említett bűnökhöz csatlakoznak még a gyakori kötelességmulasztások és a szabályellenesen végzett egyházi ténykedések (temetés, keresztelés stb,)

3 A javadalmi fegyelem is hanyatló állapotban volt a 17. sz.ban. Ekkor is folyvást tartott a főpapi javadalomhalmozás, bár a trienti zsinat ezt szigorúan megtiltotta minden lelkészi és helybenlakást kívánó javadalomra nézve, (Sess, XXIV. 17. de ref.) Az 1611-i nagyszombati zsinat (III. 3.) is kimondotta, hogy több lelkészí javadalom birtokosa a jog által valamennyitől meg van fosztva. Az 1638-i (IX. 5,) szintén tiltotta a két javadalmat, A gyakori püspöki áthelyezések káros volta miatt pedig ugyanez a zsinat szükségesnek látja kérni Őfelségét, hogy ettől tartózkodjék, (IX. 8.) A nagyok rossz példája a kisebbekre is hatott, s nagyon elterjedt az a visszaélés, hogy a lelkészek felszentelés után szabadon bármely helyre mentek, s előzetes püspöki vizsgálat nélkül ott lelkészkedtek, ahol nekik tetszett; továbbá gyakran a főpásztor tudta nélkül elhagyták lelkészi állomásukat és másra költöztek. Ezért az 161 l-es nagyszombati zsinat (I. 5.) elrendelte, hogy csak a püspök írásbeli engedélye alapján foglalható el bármely parókia, s ugyanaz szükséges a helyváltoztatáshoz is. De az egy helyen székelő plébánosok közt is káros szokás kezdett meghonosodni, hogy t, í. vasár- és ünnepnap ügyeik elintézésére elutaztak, és így a nép nem jutott miséhez és szentbeszédhez. Ezen akart segíteni az 1629-i nagyszombati zsinat (III, 7,) ama rendelkezésé1 Az 1658-as nagyszombati zsinat Péterffynél i. m. II. 389. Az 1690-es zágrábi id. VII. fej. 2. pontja u. o. 407. 3 Kivéve a székely, elsősorban a háromszéki papságot, amely a papszentelés előtt, néha utána is házasságra kelt. Az erdélyi vikáriusnak nem engedelmeskedett, hanem csak a maga választotta főesperesnek. Erre pedig jellemző az 1649: 13. tc., amely a hívek panaszára elrendelte, hogy ezentúl nőtlen lelkész is lehessen főesperes, ha a házas papok olyant választanak. Lányi, Magyarföld egyháztörténetei II. 397—98. 3 Vanyó, A katolikus restauráció Nyugatmagyarországon. Pannonhalma, 1928. 67—69. és a győri püspökség sopronmegyei vizitációiból készített kéziratos kivonataim alapján.