Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

got Mátyás kezdi ki, s az 1608-i koronázás utáni országgyűlés fejezi be, a tizedet teljesen kivonva a szentszékek hatásköréből.

1 De hogy a törvénnyel ki nem vett esetekben is nem egyszer érvényesült a hatalom szava a kiváltsággal szemben, arról meggyőz bennünket Lippay prímás jelentése. Ebben részletesen kitér a privilégium fori megsértésére s az egyházi biróság semmibevételére. Keserűen panaszolja, hogy a lelki fórum elé tartozó összes ügyeket — a házasságiakat kivéve — nemcsak a király, hanem a nádor, országbíró, személynök, sőt az ítélőmesterek mandátumára is át kell küldeni a világi biróságnak, s így az egyházi pörök mind átmennek a világi bíróság kezére. Az egyházi bírák pedig nem tudnak többé dorgáló parancsokat kiadni, sem a kiközösítés büntetésével megparancsolni a világi katolikusoknak, hogy a lelki fórumot illető ügyektől tartózkodjanak. A tizedügyeknek világi fórum elé kerülése folytán pedig az egyháziakat nagy károsodás érte. Főként pedig az árt az egyházi immunitásnak, hogy az egyházi személyeket és tetteiket világi bíráknak rendelték alá, úgyhogy már csupán a halálos ítélet hozatalának joga hiányzik. De ezt is sürgetik a világiak.

2 A szoros értelemben vett egyházi immunitásnak, azaz a személyes terhektől és az adózástól való mentességnek megsértését is felhozza Lippay jelentésében: az egyháziak az országos rendelkezések szerint adózásra kötelesek, s ha a világi birtokokkal egyenlő arányban történnék ez, még tűrhető lenne; de az egyháziakra sokkal többet vetnek ki, mint a világiakra. — Az egyháziak hadi célból történő megadóztatása gyakran szereplő téma e korszak nunciusi jelentéseiben, amelyek ezenkívül a Habsburg-uralom alatti területre nézve ismételten megállapítják a világi és egyházi joghatóság közti diszharmóniát és nyiltan szólnak a hivatalnoki hatalmaskodás illetéktelenül elkövetett határsértéseiről.

3 Visszatérve a bíráskodási kiváltságra az 1733-as jelentés alapján Althann Frigyes bíboros váci püspököt idézzük. Megállapításai a világi hatalommal történt ismeretes összeütközése után tán kissé túlzók, de jellemző erejüket nem lehet elvitatni. A reláció szerint a papság személyi immunitása és bíráskodási kiváltsága lassankint annyira korlátozódik, hogy hovatovább csak névleges lesz. Mert a plébánosokat bármily koholt ürügy alapján, akármilyen ügyben világi bírák, még kisebb helyi bírák is a legszabadabban világi törvényszék elé idézik, és ott megítélik őket, személyi ügyekben is,

4 Ennek a kiváltság külső köntösébe burkolt, 1 Ragats i. m. 37, 41, 92, 86, 110. 2 Huszár i. m. 103—104. 3 Huszár i. m. 105. — Az 1666—83. évek nunciusi jelentéseinek anyagát, amelyre hivatkozunk, később fogjuk közzétenni. — V. ö. (Forster:) A katolikus klérus sérelmei, Bpest, 1892. 6. skv. — A trienti zsinat az egyháziak immunitását a világi uralkodóknak igen szívükre köti. (Sess. XXV. 20. de ref.) 4 Vác 1733. 258. 1.