Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

azért számolva a magyarországi lehetőségekkel. 1785-ben adta ki a kórus felállításáról szóló rendelkezését, amelynek az a körülmény ad különös jelentőséget, hogy az összes magyarországi püspöki jelentésekben említett intézkedések közt ez az egyetlen, amely a trienti zsinatnak megfelelően az osztalékra is figyelmet fordít és meghonosítását legalább megkísérli. Összes többi püspökségeinknél nyomát sem találtuk a Tridentinumtól és a Conciliitől annyira sürgetett napi osztalék alkalmazásának. Batthyány püspök behozza a teljes kórust, mégpedig személyes kötelezettségként. Csak annyi engedményt tesz, hogy a három téli hónapban (nov.— jan.) az idő zordsága miatt szünidőt ad a kanonokoknak ; ilyenkor a karimát a székesegyház miniszterei végzik a hetes kanonok vezetése alatt, de a konventmisén ebben az időben is kötelesek a kanonokok mind megjelenni. Az officium éneklését csak nagyobb ünnepeken kívánta meg. Jelentése szerint a kanonokok állandóan részt is vettek a kóruson és a püspöki rendelkezésnek megfelelően pszalláltak. De úgy látszik, hogy ez a gyakorlat nem sokáig állott fönn, mert Batthyány Ignác püspök halála után nemsokára azt jelenti utódja, Mártonfi József, hogy a kanonokoknak nincs állandó kórusuk, s vallomásuk szerint az akadályozó körülmények miatt soha nem is volt. De ha a püspök megjelenik a kóruson, ők is eléneklik a kánoni hórákat. Rudnay Sándor jelentésében pedig azt olvassuk, hogy ő a káptalan visszaállítása óta mellőzött karimát behozta. Vizitációs rendelkezése értelmében a kanonokok a kóruson állandóan megjelentek, de a matutinumot és laudest a nagyobb ünnepek és a nagyhét kivételével magánosan végezték. S még erről az újításról is megvallja relációjában Rudnay, hogy — mint minden kezdet — nehezen megy. Az erdélyi káptalanban tehát a kórus-fegyelem ügye 30 év folyamán igazában visszafejlődött.

1 A horvát püspökségek közt a 18. sz.-ban a diakovári vezet, ennek kanonokai u. i, mind jelen vannak az egész zsolozsmán. Ugyanezt megtették a 19, sz. első felében is, bár a jelentés ama kifejezése, amely szerint Raffay Imre püspök vizitáció alkalmával — mivel addig nem volt — dekrétumot adott ki a kórus-kötelezettségről, legalább is meggondolásra késztet. A zengi székesegyházban a 17. sz. utolsó negyedében meghonosodott az úgy látszik időközben elhagyott karima mondása, azonban a 1728-as jelentés már arról panaszkodik, hogy állandóan kevesen vannak jelen a kanonokok közül, mondván, hogy nincsenek rá kötelezve és nincs alapítványuk. Köznapokon recitálták, vasár- és ünnepnapokon énekelték az offíciumot, mégpedig illír nyelven; ugyanezt használták a Szentszék engedélyével a misénél is. Cerovacz püspök az osztalékot is meg akarta honosítani, de nem sikerült. A káptalani javadalom kísebbedése miatt a kanonokok küzdeni kezdtek a teljes i Erdély 1788 : 5. melléklet, 1803 és 1819. L. a 102, 118—19, 127—28. és 133. 11.