Erdész Ádám - Kovács Tamás: A holokauszt Békés megyei történeteiből (Gyula, 2014)

Erdész Adám: Gyermekkor a holokauszt idején

rajzi mozaikok annyiban hasonlítanak Szegő György tények rekonstruálására törekvő memoárjára, hogy ugyancsak biztonságérzetről és a szülők mindenhatóságába vetett hitről számolnak be.8 De nemcsak az írók visszaemlékezéseiben találhatunk érzelemmel telített sorokat a gyerekkorról, a gyermekkori környezetükről. Egy Gyuláról elszármazott, Bécsben letelepedett mérnök, Sándor Lajos hasonló módon idézte meg a maga otthonát és ifjúkorát: „Az ív messze feszült életemben. Gyula, a Sugár úti villa, aztán a Jókai utcai ház, egy gondtalan fiatalság, egy szigorú Apa, aki azonban belém oltotta, hogy hogyan kell az életben helytállni, egy jóságos Anya, akinek kandalló melegségét még most is érezni vélem, és aki a remény fogalmával barátkoztatott meg. Aztán náci gyilkosok, kommunista rablók, börtön, üldöztetés, kisemmizés, menekülés idegenbe, »strugle for life«. Aztán egy halvány ezüstfonál a horizonton, világcsavargás, de mindenhol idegennek éreztem magam. Lelkem egy csücskében mindig a Sugár úti villa lakott, vagy a Jókai utcai ház.”9

Az 1944-ben tizennégy éves Hirsch Gábor - mérnök voltának megfelelően — más módon érzékeltette a maguk akkori, összességében inkább bizakodó helyzetértékelését. Rádió-, villamosfelszerelés- és kerékpárüzletet működtető édesapja 1942-ben új házat terveztetett, amely a következő év márciusában el is készült. Arra számítva, hogy a főutcán lévő üzletüket esetleg valamilyen, zsidókat érintő diszkriminatív intézkedés folytán nem tarthatják meg, az új ház egyik részét beépítetlenül hagyta, hogy szükség esetén oda áttelepíthesse műhelyét és üzletét.10 A terv arra mutat, legfeljebb a centrumból való kiszorításra számítottak.

Az idézett szövegek dokumentálják, hogy azok a gyerekek, akiket 1944-ben gettókba kényszerítettek, néhány évvel korábban a gyermekek szokásos életét élték. Természetes, hogy egy kisgyerek — ha nem éri fizikai, érzelmi agresszió - gyermekkorát a biztonság koraként éli meg, szüleit a világ dolgait irányítani képes, mindenható személyiségeknek látja. Forrásaink tanúsága szerint a szülőknek a gyerekek világától hosszú ideig, többé-kevésbé 1944-ig sikerült távol tartani a félelmet. A nyugtalanító valóság jeleivel legtöbben nagyobb diák korukban, az iskolában találkoztak. Hogy a gyerekszobák, gyereksarkok szeretetteljes nyugalma megmaradt, az nem jelenti azt, hogy a szülők egy része számára gyermekeik jövője ne jelentett volna súlyos és megoldhatatlannak látszó gondot. A szülőket nyomasztó gondokról és kételyekről legtöbbet Kner Imre gazdag levelezéséből tudunk meg. Az ő gyermekei az I. zsidótörvény elfogadásakor tizenhét és tizenöt

8 Fenákel Judit egyik - később munkaszolgálatban meghalt édesapjáról szóló - írásában arról mesélt, hogy apja még a locsolkodni érkező fiúk számát is képes volt megsokszorozni, hogy hétéves lánya kedvében járjon. Uo. 46—49.

9 Sándor Lajos levele Csűri Gáborhoz, 1994. okt. 18. MNL BéML XV. 33. Xerox-tár 318. tétel.

10 Hirsch, 2013. 27.

59