Erdész Ádám - Katona Csaba: A múlt felfedezői. A Magyar Történelmi Társulat és a Békés Megyei Levéltár 2008. november 7-i konferenciájának anyaga (Gyula, 2008)
Dusnoki-Draskovich József: Följegyzések Zsilinszky Mihály pályakezdéséről
velőim, tanítóim és barátaimnak egész serege. És harmadik sorban azok a jó...” — a szöveg itt megszakad.4 1902-ben ekképp összegezte pályáját: „Negyven évi közpálya áll hátam megett. Ebből 13 esett a középiskolai tanárságra, 15 országgyűlési képviselőségre és egyházi felügyelőségre, 6 főispánságra és 7 államtitkárságra.” (Ezután még három évig volt vallás- és közoktatásügyi államtitkár, 1910—18-ban pedig országgyűlési képviselő.) „Mindezek az állások a nemzet új korszakának, az alkotmányos élet fejlődésének küzdelmeivel állottak a legszorosabb kapcsolatban. Nem annyira saját elhatározásom, mint inkább a külső körülmények összhatása tett azzá, amivé lettem. Az úgynevezett »akarnokok« lelki állapotát nem ismertem; címet, rangot és külső dicsőséget soha nem kerestem. De a jó emberek barátságát, becsülését és elismerését nagyra becsültem. Azt mondhatnám, hogy ez az ambícióm volt az egyedüli ösztönöm, mely előrevitt.”5 Zsilinszky esetében igen jól érzékelhető a nemzedéki tapasztalat meghatározó szerepe. Az idősebb nemzedék, tanárai és idősebb pályatársai a reformkor és 1848—1849 történelmi tapasztalatait és eszméit közvetítették felé. Nagy tisztelettel tekintett az 1848—1849-ben aktív szerepet játszó nemzedék ismert alakjaira, „akik akkor voltak hősök, mikor az életveszedelemmel volt összekötve”. „Békés vármegyében egész serege volt az ilyen férfiaknak. Kortársaimmal együtt félistenek gyanánt tiszteltük őket. Mindenkiről tudtuk, hol, mikor és mely csatában küzdött, minő sebeket kapott... Lehet-e csodálkozni afelett, hogy mikor ilyeneknek hangját hallottuk a haza szent nevében mennydörögni, egészen más érzés foglalta el kebleinket, mint ha a mai korban halljuk azokat, kik tetteik hiányát harsány szónoklatokkal vélik pótolhatni.”6 Ifjúként az 1850-es, 1860-as években érték döntő jelentőségű benyomások. Az egyik eufórikus pillanat Alexander Bach belügyminiszter menesztése volt 1859- ben. „Közpályám kezdete, nagy szerencsémre, olyan korszakra esett, amelyben az emberek kevésbé önzők és anyagiasak voltak, mint most, 40 év után. Az úgynevezett Bach-korszak után a magyar hazafiság egészen eszményi természetű volt. Őszintén lelkesültünk a szabadságért, mert tíz éven át keservesen éreztük és szenvedtük annak ellenkezőjét. Minden magánérdek nélkül hirdettük az egyenlőséget, mert az alkotmányos élet elfajulását nem ismertük, és valódi humánus emberszeretettel és testvériséggel öleltük magunkhoz a hazában levő nemzetiségeket, mert tapasztalásból ismertük, mit jelent az, ha valakit nyelvéért és vallásáért üldöznek. Akkor egyetértett, összetartozott az egész politikai magyar nemzet.” Zsilinszky szövege mellesleg elárulja elégedetlenségét is az utólag idealizált múlttal szembeállított jelennel, vagyis a századforduló Magyarországával, amelyet szerinte önzés, 4 L. a 2. jegyzetet! Zsilinszky kéziratos szövegeinek helyesírását a legszükségesebb helyeken modernizáltam, az apró hiányokat pótoltam, a rövidítéseket föloldottam. 5 Uo. 6 Zsilinszky, 1885-1886.6. 36
