Erdész Ádám - Katona Csaba: A múlt felfedezői. A Magyar Történelmi Társulat és a Békés Megyei Levéltár 2008. november 7-i konferenciájának anyaga (Gyula, 2008)
Katona Csaba: "A templomba járó öregeket faggattam […] a régi Csabáról." Haan Lajos mint ember és történész
Mondandójába jóformán nem visz érzelmeket, még akkor sem, amikor ez részben indokolt volna, részben a téma nagyon is „meghálálná”, hogy veretes szavakkal próbáljon hatni. így pl. mikor leírja, hogy diákévei kedves helyszínére, Eperjesre majd fél évszázaddal később ismét elvetődve ugyanott kapott szállást, ahol tanulóként, akkor sem válik hangja érzelgőssé, sőt inkább egyfajta csendes humor érezhető, ahogy a költői szárnybontogatásokkal elegy diákéletet felidézi: „Én Vandráknál29 voltam szállva, azon szobában, hol ezelőtt 44 évvel mint eperjesi tanuló laktam, tanulván a teológiát, faragván a magyar és tót verseket.”30 Haan szerénysége azonban leginkább ott és akkor érhető tetten, amikor olyan dolgokról ejt szót, amelyeket hibásnak vél, nem egyezik ízlésével, helytelennek tart. Ilyenkor véleményt nyilvánít, méghozzá igen karaktereset, de nem ítélkezik, nem kárhoztatja súlyos szavakkal a vétkeseket. Fentebb citáltam azon naplórészletet, ahol arról írt, hogy meglehetős gyakorisággal járt iskola mellé. De miért is tette? Ezért: „De hát akkor a tanítási szisztéma is igen tökéletlen volt. Minden tanító azt tanította, ami neki tetszett. Emlékezem, hogy a természetrajzból egész éven át az elefántról tanultunk, a hazai történelemből pedig I. Andrásról.”31 Közbevetőleg jegyzem meg, hogy mielőtt még bárki ítélkezne az iskolából lógó ifjú Haan Lajos felett, talán nem érdektelen idézni a korabeli oktatásról egy másik olyan evangélikus lelkészt, aki ugyancsak sokat tett Békés vármegye hírnevének öregbítéséért. A szarvasi (vagyis az ifjabb) Tessedik Sámuelről (1742-1820) van szó, akit igazán méltánytalan lenne azon vád alá vonni, hogy az iskoláztatás makacs ellenzője lett volna: „Önállóan nem gondolkodhatni, magamnak nem vizsgálódhatni, ez volt az én második nagy kínom; a harmadik pedig az, hogy az iskolában friss vérrel és egészséges testtel 3—4 órát kellett egyfolytában ülnöm.”32 Tessediknek pedig kedvelt mondása volt a kupferzelli Johann Friedrich Mayertől (1719—1798) ez: „Az iskolában és a templomban elbutított fő sohasem jő egyenes állásba vissza.”33 Haan iskolát és iskoláztatást érő bírálata azonban csak addig terjedt, és nem tovább, mint amit fentebb idéztem: nem kezdett lamentálásba, hogy miért is volt ez így, és mennyi baj fakadt ebből. De súlyosabb esetekben sem perelte magának az ítélkezés jogát.34 így pl. akkor sem, amikor a vidám jénai diákok részeg tobzódásba forduló tivornyáit idézi fel, noha a mélyen vallásos, a munka és fegyelem iránt lelkialkatából és meggyőződéséből adódóan elkötelezett emberként ilyesmivel képtelen volt azonosulni: „Minket, magyarokat valamennyien szerettek és becsültek, s 29 Elek Lászlót idézve róla: „a kollégiumhoz mindvégig hű Vandrák András, aki Greguss utódaként a bölcsészeti osztály mindenese lett.” Elek, 1985/b. 150. 30 Haan, 1971. 112. 31 Haan, 1971. 8. 32 Tessedik, 1942. 26. 33 Idézi: Penyigey, 1980. 40. 34 A részegeskedése miatt elcsapott Boszi Mihállyal kapcsolatosan egyszer mégis indulatosnak bizonyult Haan. Elmondása szerint Boszi, aki Aszódról érkezett Csabára, a parókia udvarán a kocsist, aki őt szállította előző lakóhelyéről, 12 vesszőcsapással sújtotta saját kezűleg, pusztán azért, hogy az emlékezzen rá, hogy mikor hozta Csabára. Haan ekkor „vetette el a sulykot”: „Esztelen!” Haan, 1991. 77. 20
