Erdész Ádám - Katona Csaba: A múlt felfedezői. A Magyar Történelmi Társulat és a Békés Megyei Levéltár 2008. november 7-i konferenciájának anyaga (Gyula, 2008)
Katona Csaba: "A templomba járó öregeket faggattam […] a régi Csabáról." Haan Lajos mint ember és történész
bár egy társulatba sem tartozunk, azért szívesen láttak Comerseiken.33 Emlékszem, hogy egyszer a Westphallerek36 Comersén voltunk. Már 12 óra tájban alig lehetett valakivel józanul beszélni. A senior holtrészegen feküdt az asztal alatt, a dékán valamelyik pádon stb.”37 Végezetül érdemes idézni, hogy miképp írt a szolgabírói intézményről, illetve magáról Vidovich Ferencről, akinek a házánál élt éveken át, és aki szolgabíróként afféle kiskirályként ténykedett. Haan nem fukarkodott a szavakkal, hogy alaposan megismertethesse a korabeli vármegyei rendszer taszító visszásságaival naplójának olvasóit, ám bármennyire lesújtó is volt a véleménye, indulatos jelzőknek megint nem jutott hely naplója lapjain: „Félt is tőle az egész járás, kivált, ha történetesen nem a leglelkiismeretesebb ember volt. Fizetése nem sokra rúgott, de annál több volt az ajándék, mert mindenki féltette tőle a bőrét. A mesterember, a boltos kereskedő alig merte hozzá beadni a számláját, sőt többnyire ingyen dolgozott neki, hogy kedvébe járjon. Csak egy volt a baj: hogy ti. az egész dicsőség csak három évig tartott, mert minden harmadik évben újraválasztás volt. [...] íme ilyen nagy és hatalmas úr volt az én gazdám, tekintetes, nemes és vitézlő (mert ez volt a hivatalos címe) Vidovich Ferenc uram! Fs ő hasznát is tudta venni állásának. A számlákat sehol nem fizette. [...] A parasztság azután jött esténként, s úgy 2—3 forintjával titkon visszaváltogatta a fegyverét, s Vidovich uram egy hét alatt csinált magának ily módon szép summa pénzt. De kellett is neki. Nyílt házat tartott. Ritka nap volt, hogy ne lett volna vendégünk.”38 Második adalék egy sajátos portréhoz — a humor Már a fenti sorokban is érezhető egyfajta csendes humor, sőt finom, ám haragtól, gyűlölettől mentes gúny is, ahogy a kiskirálykodó szolgabíróról szólt: ez mutatkozik meg címe emlegetésében, de abban is, ahogy a „dicsőség” szót használja, és azt írja: „csak egy volt a baj”. S vajon elképzelhető-e, hogy az az ember, aki részletesen leírta az alábbi történetet, amely egy vármegyei tisztújítás alkalmából esett meg, ne vette volna észre az események tragikomikus színezetét? „Csak amikor a biztosok választására került a sor, akkor kezdődött megint az iszonyú lárma és ordítás. Ketten voltak jelöltek: Jeszenszky Sándor és Kunos János. Az egyik párt felkapta Jeszenszkyt, a másik Kunost, s több mint fél óráig hurcolták őket fel s alá az udvaron, állandóan ordítva: Jeszenszky! Kunos! A két szegény ember sápadt volt, mint a fal. Néha olyan közel hozták őket egymáshoz, hogy a fejük csaknem összeütődött. Egyszer, valószínűleg a sok ide- s tovahurcol ás tói elkínoztatván, Kunoson 35 „... összejöttek ugyan bizonyos napokon az úgynevezett comersekre vagy comptatiokra, de náluk nem az evés-ivás volt a fó, hanem az önművelődés.” Haan, 1971. 27. 36 Azaz vesztfáliaiak. Haan naplója szerint a jénai egyetemi ifjúság három nagyobb landsmanschaftba tömörült földrajzi alapon: a vesztfáliaiba, a frankhoniba és a türingiaiba. Haan, 1971. 27. 37 Haan, 1971. 27. 38 Haan, 1971. 15-16. 21
