Erdész Ádám - Katona Csaba: A múlt felfedezői. A Magyar Történelmi Társulat és a Békés Megyei Levéltár 2008. november 7-i konferenciájának anyaga (Gyula, 2008)
Lakos János: Csánki Dezső, a történész és levéltáros
háborús években. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy 1918 elején, amikor gyakorlatilag már készen állt az épület, abba különböző honvédelmi hivatalokat telepítettek. Sokáig esély sem volt arra, hogy a levéltári költözés megvalósulhasson. A Tanácsköztársaság bukása után a személyzeti problémák rendezése és az új épület birtokbavételének elérése képezte Csánki fő levéltári teendőit. Két-három évig feszült, a rendszeres munkát akadályozó légkör alakult ki az intézményben a forradalmak időszakában történtek miatt. Feljelentések, fegyelmi vizsgálatok követték egymást, amelyek a személyzet nagyobb részét érintették. Olykor — a személyes bosszútól sem visszariadva — Csánki 1922-re megszabadult a forradalmak alatt ellene fellépő, számára terhes levéltári alkalmazottaktól, és új, tehetséges szakemberek (pl. Hajnal István, Fekete Lajos és Mályusz Elemér) alkalmazására nyílt lehetőség. Ekkor már Klebelsberg Kuno (1921 decemberétől belügy-, 1922 júniusától vallás- és közoktatásügyi miniszter) állt a levéltárért felelős tárca élén. Az Országos Levéltár a belügyitől a kulturális tárca felügyelete alá került, ami önmagában is jelentős lépés volt. A Gyűjteményegyetem létrehozása 1922-ben aztán gyökeresen megváltoztatta az intézmény helyzetét. Törvényben rögzítették feladatkörét (először írták elő Magyarországon, hogy a 32 évnél régebbi iratokat a levéltárba kell adni), immár tudományos intézménynek minősült, fogalmazói személyzete jó fizetéssel a tudományos tisztviselői státusba került. Csánkinak, aki a Gyűjteményegyetem vezető szervének, a tanácsnak első ügyvezető alelnöke lett, Klebelsberg személye jelentette a legtöbbet. 1917-től a gróf volt a Magyar Történelmi Társulat elnöke, Csánki pedig már korábban az ügyvezető másodelnöki posztot töltötte be. Innen eredt barátságuk, amely Klebelsberg történelem- tudomány és levéltárak iránti mély érdeklődése, kultúr- és tudománypolitikai céljai miatt sok nehéz probléma megoldását segítette elő. Ilyen volt az, hogy az új levéltárépületbe beköltözött hivatalok minél előbb települjenek ki, ezt követően fejezzék be az épületben még hátralévő építési munkákat, majd állványozzák be az iratraktárakat. Mindez nagyrészt megvalósult, bár az épület egészét nem vehette birtokába a levéltár, és a raktárak tekintélyes részének beállványozása is a jövőbe tolódott ki. A trianoni békeszerződés után kialakult viszonyok közepette Klebelsberg segítsége nélkül ez aligha lett volna elérhető. Érdemes e ponton megemlíteni azt a Magyar Történelmi Társulat által szervezett ünnepséget, amely az átköltözés és berendezkedés után zajlott le a levéltári palotában Klebelsberg részvételével. A társulati elnök, miniszter itteni beszédében elmondta, hogy az Országos Levéltár két férfiú műve: Pauler Gyuláé és Csánki Dezsőé. Pauler a régi magyar kormányhatóságok irattárait szakszerűen egyesítvén, nagy nemzeti közgyűjteményt létesített; Csánki Dezső pedig a budai Klarissza-apácáknak raktárrá átalakított, több emeletre felosztott templomába összezsúfolt Országos Levéltár zsellér-szerepét és lassú sorvadásra kárhoztatott sorsát tisztán látván, egy új épület felépítését rendkívüli nehézségek között keresztülvitte. Csánki válaszbeszédében megköszönte a miniszter segítségét, majd többek között a következőket mondta: „Többen vagyunk, akik 103
