Erdész Ádám - Katona Csaba: A múlt felfedezői. A Magyar Történelmi Társulat és a Békés Megyei Levéltár 2008. november 7-i konferenciájának anyaga (Gyula, 2008)
Lakos János: Csánki Dezső, a történész és levéltáros
ki, míg a főlevéltárnok saját elhatározásából vonul vissza. Amikor 1911-ben eldőlt, hogy a Bécsi kapu téren felépítik az Országos Levéltár új palotáját, a megalakult építési bizottságba ugyan bekerült Nagy Gyula is, azonban érdemben ekkor már Csánki foglalkozott az épület ügyeivel. 1911 őszén a Belügyminisztérium jelentést kért az Országos Levéltár személyzetéről. Nagy Gyula ebben a következőt írta Csánkiról: „... jeles tudományos képzettséggel és munkaképességgel rendelkezik, de évekkel ezelőtt hosszabb ideig szenvedett idegbetegsége miatt munkaerejét lehetőleg kímélni szereti, minden túl- erőltetéstől óvakodik, és képességeit nem annyira a levéltári szolgálat terén, mint inkább tudományos munkálkodás útján, más irányban igyekszik érvényesíteni”.4 A minisztérium nem értett egyet ezzel a minősítéssel, Csánki barátja, Bosnyák Zoltán államtitkár a következőt írta a jelentésre: „legkitűnőbb ember a levéltárban”. Világossá vált, hogy hamarosan Csánki eléri célját, a főlevéltárnokságot. így is történt: Nagy Gyulát 1912. március elején szabadságolták, 1913. április 17-én pedig nyugdíjazták. Ezen a napon lett Csánki Dezső az országos főlevéltárnok, ideiglenesen azonban már 1912 márciusától vezette az intézményt. Főlevéltárnoki, illetőleg főigazgatói működésének első, 1923-ig tartó szakaszát rendkívüli események jellemezték. Nem sikerült megfelelően kezelnie a személyzet köreiben jelentkező minden feszültséget, pl. Komáromy Andrással és Tagányi Károllyal személyes viszonya is megromlott. A forradalmak idején káosz uralkodott az intézményben, ezen nem tudott — nem is tudhatott - úrrá lenni, mert sokan összefogtak ellene. Ugyanakkor, legalábbis 1917-ig, a nehéz körülmények ellenére biztosította az intézmény rendeltetésszerű működését, sőt, a Pauler által 1326 utáni gyűjteményekbe összevont iratanyag nagy részét sikerült eredeti helyére reponálni, majd ezután az iratanyagok rendezésénél következetesen érvényesítette a proveniencia elvét, amelynek alkalmazásáért Tagányi Károly a 19. század vége óta küzdött. Csánki végrehajtotta a levéltári anyag - eredetileg 1916-ra tervezett — új épületbe történő átköltöztetésének előkészítését. Ez óriási munka volt: a sok utánajárással megszerzett pénzfedezet és alkalmi dolgozók beállításával min- taállványoztatta a több mint 10 000 iratfolyóméter iratanyagot, ami azt jelentette, hogy az addigi nem megfelelő tárolási eszközök (szekrények, rudakon függő zsákok, feliratozatlan csomók stb.) helyett nagyjából egységes terjedelmű, kemény fedőlapok között hevederrel átkötött iratcsomókat alakítottak ki. Ezzel párhuzamosan egy általános nyilvántartási segédletet készítettek, amely az iratsorozatok, olykor a raktári egységek szintjéig rögzítette az iratanyag címét, korát, terjedelmét és raktári jelzetét. (Ez utóbbi munka áthúzódott az új épületbe költözés utáni időszakra is.) A Csánki által levezényelt előkészítésnek köszönhető, hogy a tervezettnél jóval később, 1923-ban problémamentesen, szakszerűen megtörténhetett a levéltári anyag átköltöztetése az új palotába. Persze addig az építkezéssel sok probléma volt, rengeteg utánajárást követelt az intézményvezetőtől, különösen a nehéz, 4 MOLY 1.1. 1436 1/2/1911. 102
