Erdész Ádám: Tények és üzenetek. A Békéscsabán, 2006. november 3-án tartott 1956-os konferencia előadásai (Gyula, 2007)

Erdész Ádám: A felejtés stációi - 1956 emlékezete

Erdész Adam A felejtés stációi - 1956 emlékezete Egy történeti eseménysor sohasem ér véget az utolsó, akcióként leírható cselekmény befejeződésével. A valóban fontos események lezárulásának pillanatában megindul a személyesen megélt történetek hagyománnyá csiszolódása és megkezdődik az értelmezés, az interpretálás folyamata. A spontán működő emlékezet és a különböző intellektuális múltértelmezési kísérletek együttes hatására formálódik ki egy-egy korszak történeti képe. Pierre Nora emlékezetkutatásra különösen nagy hatást gyakorló munkája

1 szerint a következő lépésként alakulnak ki az emlékezet helyei. Ha van társadalmi akarat, az idő múlásával halványuló emlékezet megerősítésére, emlékezethelyek formálódnak ki, amelyek már erősen támaszkodnak a történetírásra is, de elsődleges funkciójuk mégis az, hogy éltetik az emlékezetet. Ez a modell természetesen csak akkor működhet, ha nem akadályozza semmi a múlt feldolgozását. Jörn Rüsen tipológiája szerint a múlt értelmezésének ez a normális menete, mikor is az eseményt jól működő és begyakorolt módszerekkel, közérthető narratívába illesztik és feldolgozzák

2

. ' •-. Gyakran adódnak viszont olyan helyzetek, amikor a múlt valamely eseményének feldolgozása elé akadályok gördülnek. Az ilyen szituációk visszahatnak az adott társadalom identitására és mentális állapotára. A 20. századi magyar történelemnek több olyan eseménysora is volt, amelyeknek történeti percipiálása hosszú ideig nem történhetett meg. A legnagyobb tabu több mint egy emberöltőn keresztül az 1956-os forradalom története volt. Egy, a tár1 Nora, Pierre: Emlékezet és történelem között. A helyek problematikája. Aetas, 1999. 3. sz. 142-158. 2 Rüsen, Jörn: Trauma és gyász a történelmi gondolkodásban, wyvw.c3.hu/ ser ipta/lettre/lettre 54/rusen. htm