Erdész Ádám: Tények és üzenetek. A Békéscsabán, 2006. november 3-án tartott 1956-os konferencia előadásai (Gyula, 2007)
Erdész Ádám: A felejtés stációi - 1956 emlékezete
sadalom túlnyomó többségét mélyen megérintő időszak emlékét ugyanezen társadalom elfojtotta és részben el is felejtette. írásomban az '56-os forradalom felejtésének stációit és következményeit kívánom áttekinteni. Tekintve, hogy az írás alapját képező előadás egy békéscsabai emlékülésen hangzott el, a helyi példákat Békés megyéből vettem. Az 1956 októberét felidéző egykorú források és a memoárok azt mutatják, a forradalom a társadalom többségéből rendkívüli érzelmi azonosulást, egyúttal erkölcsi megújulást váltott ki. Lipták Béla Csoda a Műegyetemen címen írta meg az október 22-i egyetemi események történetét. A csoda lényege éppen abban állt, hogy szinte egyik pillanatról a másikra - néhány őszinte mondat hatására - „új emberekké váltak ezek az átszellemült arcú, könnyes szemű, vigyázzba merevedett diákok". 3 A csodát az idősebbek éppúgy átérezték, mint az egyetemi hallgatók. Az élettől korábban már válni is kész Pallavicini-Andrássy Borbála hasonló lelkesültséggel írt az október 23-i tüntetésről: „Tömegek és tömegek, zárt sorokban, sokan karon fogva, ragyogó arccal, fegyvertelenül. Legtöbbje 25 éven aluli, lányok, fiúk, ifjúmunkások, egyenruhások és pár katona is. Voltak idősebbek is. Tanárok, tanárnők, orvosok, mérnökök, postások, bányászok és munkások. A nép fiai, akiket bábokká, gépekké akartak tenni. ... Hazát akar, Szabadságot akar, élni akar, és ezért halni is kész. Megrendülve álltam ott, és én, aki már évek óta csak azt kívántam, hogy minél előbb meghalhassak, egyszerre úgy éreztem, hogy élni szeretnék még 20-30 évig, hogy láthassam azt a Magyarországot, amit ezek a fiatalok fognak megteremteni." 4 A társadalom minden rétegéből lehetne hasonló hangulatú forrásokat, visszaemlékezéseket idézni az őrizetlenül hagyott pénzgyűjtő ládákról, a Budapestre indított önkéntes élelmiszerküldeményekről. Am a forradalom nemcsak a szabadság, az igazság, a függetlenség érzését tette átélhetővé. Voltak olyanok, akik számára mást is hozott 1956 októbere. Vas Ist3 Amiről kevés szó esett. Bp., 1992. 54. 1 Pallavicini-Andrássy Borbála kitelepítési és 1956-os naplója. Bp., 1990. 232.