Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

II. fejezet: AZ IRODALMI ÉLET ÚJJÁSZERVEZŐDÉSE - Pest, a szerkesztőségek és kiadók világa

cigányról alkotott véleménykülönbség is.)

66 A vita már az egész irodalmi életet megosztotta 1857-ben, amikor az első Teleki-szomorújáték pályázaton második díjat nyert Jókai-dráma, a Dózsa György november 3-án színre került. (A bírálóbizottságban csak Egressy szavazott mellette, Szigligeti Bélái Pálja ellenében.) Az előadást Egressy rendezte, ő játszotta a címszerepet is, míg a női főszerepet Jókainé alakította. A dráma nagy sikert aratott, az írók zöme Vajdától Császárig lelkesen üdvözölte. Ellene Greguss Ágost szólt a Pesti Napló tárcájában (nem találva Dózsa alakjában tragikumot) meg a klerikális Magyar Néplap, amely a forradalmi téma miatt rettegett. Gyulai oldalán beavatkozott szerkesztőként Csengery Antal, glosszaírói minőségben pedig S. F. (Salamon Ferenc). Gyulai, aki maga is visszautalt a Ristori-vitára, egyesítette a Budapesti Szemlében a vádakat: a tragikai vétség hiánya mellett arisztokrataellenességet vetett Jókai szemére, aki viszont válaszában „útban levő ember"-nek nevezte magát Gyulai és köre számára, és (élvezve a sikert) megengedte magának, hogy kritikusa termetére is utaljon: „...Gyulayt pedig igen szépen kérem, hogy mielőtt a magyar nép valamelyik osztályának politikai éretlenséget vetne szemére, nőjjön még egy kicsit."

67 A viták felidézésekor szembeszökő, hogy itt bizony egyéni és csoportérdekek érvényesítéséről van szó, amelyek mellett eltörpült a passzív ellenállás frazeológiája. Hiszen Gyulait Ristori dicséretéért hazafiatlansággal vádolták, ő meg Jókait nevezte társadalmi békebontónak a Dózsa György kapcsán stb. Gyulai és elvbarátai törekvéseit Erdélyi János már 1856-ban nevén nevezte, Arany kisebb költeményeiről írva: „...mint ítész, nem törődöm vele, ha némely társaim bírálataikkal felül akarják haladni szépségben a költőt, prózáikkal a verset." Hogy ez mennyire érzékenyen érintette bù IKK CB IV/1. 171-175. és 189-191. (főszöveg), 694-698. és 707-709. (jegyzetek). A vita Egressy-párti értelmezése Rakodczay Pálnál: Egressy Gábor és kora, Bp. 1911. I. 587-601. b7 JKK CB V, s. a. r. H. Törő Györgyi, Bp. 1968. 9-13., 15-16. (főszöveg), 456-461., 466. (jegyzetek). A Dózsa-dráma teljes recepciója: IKK Drámák 1., s. a. r. Solt Andor, Bp. 1971. 895-902. Továbbá: Rakodczay i. m. I. 603-624.