Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

II. fejezet: AZ IRODALMI ÉLET ÚJJÁSZERVEZŐDÉSE - Nemzeti közintézmények 2.: a Nemzeti Színház

A színház többi tagját - köztük Jókainé Laborfalvi Rózát - már 1849 őszén igazolták, így szereplésüknek nem volt akadálya. Az évtized során szembe kellett viszont nézni a nemzedékváltás gondjával: elöregedett a Nemzeti Színház alapító gárdája. 1851ben meghalt Szerdahelyi József, a vándorszínészből lett baritonista, az első magyar Figaro (Rossini); 1854-ben a színház első nyugdíjasai lettek Balog István, Szilágyi Pál; ugyanebben az évben elhunyt Fáncsy Lajos, intrikusszínész, rendező, „igazgatósági felügyelő", valamint Bartha János, az első Bánk bán, és agyvérzése miatt befejezte pályáját id. Lendvay Márton, a reformkor férfiideálja, a színház hősszerelmese (1858-ig tengette még életét). 1855ben visszavonult a színpadtól Telepi György, aki nemcsak komikus színészként, de fordítóként és szcenikus-díszletfestőként is szolgálta a társulatot. Az elodázhatatlan folyamat 1858-ban zárult le, a prózai bonviván szerepköréből kiöregedett László József visszavonulásával és a kiváló apaszínész, Szentpétery Zsigmond halálával. Szervezett színészképzés híján, a vándorszínészetből szerződtetett új tagok mellett jelentős értékőrzési feladatok vártak a másodgenerációs színészekre: Szerdahelyi Kálmán 1854-től, ifj. Lendvay Márton 1855-től, Fáncsy Ilka 1856-tól volt a Nemzeti Színház tagja; Szilágyi Lilla (Bulyovszky Gyula újságíró felesége) gyermekszínészként már 1842-től fellépett, 1857 után pedig német színpadokon futott be európai karriert. A Nemzeti Színház a (még a rendi országgyűlés által elfogadott) XLIV/1840. tc. alapján működött; az országos kivetésből származott 400 000 pengőforint alapítványi tőkének 6%-os évi kamatából 2/3 rész szolgált a működtetés támogatására, 1/3-a a tőkét növelte.

20 Az 1848-as törvénykönyvben is szerepelt a Nemzeti Színház (XXXI. tc. 2-3. §), és az állami költségvetésben minden korábbinál magasabb összeggel, évi 20 000 pengőforinttal volt jelen. Az országos pénzalap megmaradt, de kezelése a kincstárhoz került, és - akár a hadiesemények idején - az ideiglenes közigazgatás idején is állandó előlegezéseket kellett kérni a működtetés 20 Pukánszkyné i. m. 137.