Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

III. fejezet: AZ ÁBRÁZOLÁS LEHETSÉGES IRÁNYAI - Az allegorizálás kérdéseiből

- a kényesnek látszó téma ellenére szövegcenzúra ezúttal egyáltalán nem volt, mindössze a Szűz Máriás-zászlót kellett másikra cserélni és el kellett hagyni Dózsa nyíltszíni tüzesvas-megkoronázását. (Igaz, Jókai is eléjük ment: Nagybotú Lőrinc „diák" lett, az egyházi személyek színpadi ábrázolásának generális tilalma szerint.) Az allegorizálás felé mutattak a helyszínek is, a nemzeti függetlenség jelképének számító Buda és Rákos. A hatalom mindazonáltal nem tévedett: a magyarság testvérháborúját ábrázoló dráma hiába zárult az érdekegyesítés megőrzött jelszavával Csáky Lóra zárószavaiban, Jókainé előadásában (,,... egy leend / Minden magyar, ki egy hazát imád: / Akár selyem, akár daróc fedi...") - a kritika, amint arról az előző fejezetben írtunk, a passzív ellenállás nemzeti egységfrontjának megbontásával vádolta meg a szerzőt, aki mellett a drámabíráló bizottmányban és a színpadon is, a főszerepet alakítva, Egressy Gábor állt ki. Dózsa Györgyöt - Schiller Posa márkijához hasonlítva - korán jött embernek, polgárnak látta és játszotta. Eszerint kulcsmondatoknak Dózsa monológjában (I. felvonás) azokat érezte, amelyben „a szegény pór elhagyott fiá"ból lett vezér a keresztes háborúban látta a lehetőséget, hogy a nép nemzetté váljon.

56 A szigetvári vértanúkban a példázat annyira erős és egyjelentésű volt, hogy Jókai nem is élt a szó- és gondolatvisszhangok módszerével, viszont nem kerülhette el a szövegtörléseket: nyolc helyen kihúzták az idegen hódítókra tett mindenfajta célzást.

57 (A cenzori engedély két héttel azután kelt, hogy először emlékeztek meg Pesten a márciusi forradalom évfordulójáról.) Az epikai és drámai művek között voltak történeti hagyományból származók (Arany: A nagyidai cigányok), de bibliaiak is (Madách Imre: Mózes, 1860/61). A forma megválasztásával mindig is küszködő Madách pompás lehetőséget az arisztophanészi komédiában talált, amikor Bach Rückblickjére válaszolva, de átfogó érvénnyel megírta (fél évvel a belügyminiszter bukása előtt) az évti56 JKK Drámák 1., 899. 57 JKK Drámák 1., 921-922. és 929-940. (passim).