Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

III. fejezet: AZ ÁBRÁZOLÁS LEHETSÉGES IRÁNYAI - Az allegorizálás kérdéseiből

zed szatíráját/1 civilisatorban (1859). A kulcsot a főszereplő neve adta meg példázatához: civilizátorát Stroomnak nevezte (magyarul: folyam), míg Bach szintén beszélő neve patakot jelent. Ezek a művek azonban, bár az irodalomtörténet-írás magasan jegyzi őket, nem hatottak igazán korukra: Aranyt - mint említettük - a kritika zöme vette össztűz alá, Madách két példázata pedig csak 1880ban, művei első összkiadásában jelent meg nyomtatásban. A civilisator színpadi ősbemutatójával egyenesen 1938-ig vártak; igaz, akkor a Független Színpad analóg történelmi helyzetben, eredeti jelentésében, mint német-, pontosabban náciellenes parabolát játszotta el. így válik érthetővé, hogy az évtized közvéleményére nem ezek, hanem a Jókai munkamódszerével szemléltetett, többféle belehallással szolgáló alkotások voltak hatással. Az allegória egységét és következetességét a legkönnyebben persze lírai versben lehetett megvalósítani. Ez a műfajcsoport mindvégig dominálta a kialakuló nemzeti irodalmat, és gyors, közvetlen hatása, valamint az igényeket kielégítő, nagy műszáma miatt mindig is meghatározó ízlésformáló szerepe volt. Ha lehet, ez még fokozódott az abszolutizmusban, amint arra az évtized két átfogó értékelése rámutatott.

58 Minthogy a kor minden jelentős magyar költője megírta a maga allegóriáját, az irodalmi kánon fődarabjai ezek lettek. Tompa Mihály verse, A gólyához (1850) ekkor még engedélyezve megjelenhetett, páratlan népszerűséget szerezve alkotójának, ám 1852/53-ban (feljelentés folytán) emiatt hurcolták meg. Madách Imre maga is lemásolta a verset (máig fennmaradt); a kópia szövegeltérései azt bizonyítják, hogy nem a Magyar Emléklapok 1848 és 49ből I. füzetének közléséből, hanem valamilyen másolatról készült. A családi hagyomány szerint 185o májusában Madách, amikor hiába kereste Szécsényben barátját, Komjáthy Anzelmet (a költő apját), annak asztalára írta föl a költeményt. 185850 Erdélyi János: A legújabb magyar lyra. 1859. = Irodalmi tanulmányok és pályaképek, s. a. r. T. Erdélyi Ilona, Bp. 1991. (Fontes 14.) 298-381. és Arany János: Irányok (1861) = AJÖM XI. Prózai művek 2. 1860-1862, s. a. r. Németh G. Béla, Bp. 1965. 154-170.