Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

Az 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS

megyei, radikálisabb utasítások nem futottak be, folytonosan hátrált s így ismét félő volt, mint már az országgyűlés kezdetén is, hogy eljuthat az érdemi jogvédelem feladásáig is: belefog az új szólásszabadsági törvény, a politikai pereket szabályozó törvény alkotásába, illetve párhuzamosan hivatalosan amnesztiát kér. Ez a tíz hónapos kemény országgyűlési harcot, a hosszas és bravúrosan vezényelt obstrukciót tette volna hiábavalóvá. Deák tehát a színfalak mögött tárgyalni kezdett az újabb paktumról. Kormányzati erőkkel folytatott tárgyalásai után, 1840. március 25-én Pozsonyba érkezett egy királyi leirat, mely homályosan amnesztiát helyezett kilátásba és bizonytalan ígéreteket tartalmazott a jövőre nézve, ugyanakkor a politikai pereket és ítéleteket védelmébe vette. Deák nem ezt várta, korábban nem ezt sugalmazta, ezért a korábbi, még élő záradék megtartását indítványozta (újoncügyi felterjesztés csak a szólásszabadsági sérelem főrendek általi felterjesztése után történjen). Klauzált sem elégítette ki a leirat, de méltányolta „a láthatatlan kéz" munkáját, mely enyhíteni kívánja a nemzeti fájdalmat (Deákra és kormányzati partnereire utalt), s kívánta, hogy érjék el e kezek a törvények biztosítását és az orvoslást. A leirat hatására az alsótábla visszavonult és Bács javaslatára 26 megye, mint többség elállt a már amúgy is enyhére faragott záradéktól, feladva ezzel minden kényszerítő eszközt. Ezúttal Szatmár és Veszprém követei szavaztak botrányosan egymás ellen.

41 Deák még megpróbálta az adómegajánlást összekötni a fő sérelmekkel, ám csak 16 megye támogatta.'

2 Folytatta tehát kompromisszumkereső tárgyalásait és ezek nyomán 1840. május l-jén a nádor szóban kihirdette azt az április 29-én kelt leiratot, melyben az uralkodó elrendelte, hogy mindazok, akik a múlt országgyűlés kezdete óta politikai perbe fogattak, börtöneikből szabaduljanak ki, a még tartó perek pedig szűnjenek meg. A leiratot Deák tanácsára a nádor nem szó szerint, hanem csak összefoglalóan idézte, mivel a teljes szöveg több ponton ellenérzéseket keltett volna az ellenzékben. A kormányzat később is titokban tartotta a leirat szövegét, s csak nem régen fedezte azt fel Pajkossy Gábor.

43 így már Deák is elégedett lehetett: az országgyűlés nem kért amnesztiát, a perekben továbbra is alkotmánysértést látott, nem adott fel jogot, nem kellett az ellenzéki követeknek szégyenkezve elhagyni Pozsonyt. Deák május 5-én még egy nagy beszédet tartott, melyben kijelentette: a sérelmek „tettleges következményi megszűntek", de elvet feladni nem lehet, s ezért szükséges egy alsótáblai nyilatkozat, amely a jogsértések orvoslásának ügyét a következő országgyűlés buzgalmába ajánlja. E nyilatkozat hivatalosan meg is született Deák szellemében.

44 41 A leirat: Irományok III. 150. sz. Deák és Klauzál beszédei: Stuller II. i. m. 88942 Stuller II. i. m. 900. 45 KLÖM VII. 622. 14 Az amnesztia kihirdetése: Irományok IV 86. sz. A nyilatkozat: uo. 178. sz.