Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

LEVÉLTÁRÜGY

nül abban mutatkozzék meg, hogy a levéltáros történetíró is. Igen, lehetnek olyan kollégák, akik kiváló felkészültségük ellenére sem kívánnak történetírói tevékenységet (is) folytatni. Az említett munkakör-elosztásnál erre figyelemmel lehetünk, s az illető kollégát ugyanolyan megbecsülésben részesíthetjük, mint azokat, akik történetet is írnak. De azt, hogy a történetírás „tulajdonképpen kívül esik a szakmán" - nem osztom. Több okból sem. Az a levéltáros, aki maga egyáltalán nem elemez forrást, aki nem próbál a mozaikszerű forrásokból összefüggő történeti képet „kirakni", az - véleményem szerint - igen nehezen birkózik meg az iratok értékelésével, a kutatók részletes és érdemi informálásával. Másrészt azt, aki képes jó történeti elemzést vagy forráskiadványt készíteni, s vállalja az ezzel járó pluszmunkát, a szabad idő részbeni, időnként teljes „feláldozását", azt hiba is megfosztani ennek lehetőségétől. Az arányokra a vezetés dolga ügyelni. Kétségtelen, vannak levéltárosok, nem is kevesen, akik hajlamosak arra, hogy csak történeti kutatással és publikálással foglalkozzanak: szelíden vagy keményebb kézzel, de az illetékes vezető dolga őket az intézményi érdek megszabta mederbe visszavezetni. A megfelelő arányra pontos és állandó számokat nem lehet előírni, de szerintem a megfelelően kiválasztott, jó képességű levéltárosok részére a heti két nap kutatásra minimálisan megadható, természetesen az intézményi profilba vágó, előzetesen egyeztetett témákhoz, célkitűzésekhez. A legjobb alighanem az, ha a vezetés megszabja az éves tervet, s azon belül szabad munka- és időbeosztást engedélyez (a konkrét időponthoz kötött munkák természetes kivételével) mindaddig, amíg az illetők „hozzák" a tervet. A kicsinyes ellenőrködéssel inkább ártunk, mint használunk a közös ügynek, mert általa éppen a legproduktívabb embereinknek vesszük el a kedvét a levéltártól. • A másik oldal: a nem kutatási, nem „történetírói" feladatok kijelölésekor ügyeljünk arra - volt már erről szó -, hogy olyan rendezési-selejtezési-segédletkészítési munkákat adjunk levéltárosainknak, amelyekhez valóban az ő felkészültségük, áttekintőkészségük szükséges! A viták, sőt veszekedések oka sokszor nem az volt, hogy X levéltáros (aki egyben jó történész) nem akart részt venni a feldolgozási vagy informatikai teendőkben, hanem az ellen berzenkedtek, hogy középkáder szintű, sőt néha altiszti feladatokat végeztessenek velük, éspedig nemcsak egyszer-egyszer, kénytelenségből, hanem rendszeresen. Tartok tőle, hogy ma sem tartunk még ott, hogy akár a gyűjtőterületen, akár a levéltári feldolgozó munkában világosan látnánk a speciálisan levéltárosi feladatokat, illetve meg tudnánk azokat különböztetni a némi gyakorlás után szinte bármely jó szándékú, érettségizett ember által elvégezhető feladatoktól. Ha egy most végző, jó képességű diáknak azt mondjuk: nem feladatod, hogy történetírással foglalkozz, viszont feladatod, hogy éveken át kezelői szintű