Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)
LEVÉLTÁRÜGY
A 70-es évek elején bevezetett szervenkénti irattári tervek a tematikus, tételes irattározás révén kétségtelenül pozitív változást jelentettek, de rögtön meg kell állapítanunk: az országban keletkező' iratanyag egészének kb. egyharmadát az irattári tervek is „történeti értékűnek" minősítik, ami nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Az okok itt is ismertek: az ágazati minta irattári tervek nem differenciáltak a fondképzők jellege szerint, s a szervek jó része bizony egyszerűen lemásolta azokat. Másrészt ott, ahol a mintát nem másolták le mechanikusan, valóban a saját ügyköröket, a ténylegesen keletkező iratféleségeket vették alapul, és így készítették el az irattári terveket, ott is túl tágan határozták meg a történeti értékű iratok ügykörét, illetve a nem selejtezhető tételek tárgyát oly általánosan fogalmazták meg, hogy abba az érték mellett sok selejt is beleférhet. Az irattári tervek elbírálásakor a levéltáros igen nehéz helyzetben volt: nem állt rendelkezésére semmiféle mutató, aminek alapján dönthetett volna, s tapasztalatai-ismeretei is - főként eleinte - hézagosak voltak. Ahány levéltáros, annyiféle értékelés volt a gyakorlatban. A magyar levéltárügy itt nagy lehetőséget szalasztott el. Ha az 1969. évi jogszabályokat követően a szervenkénti irattári tervek nem kampányszerűen készültek volna, hanem ágazatonként, illetve szervtípusonként, időben elhúzva, egy-egy szűkebb területet módszertanilag is kísérletként tekintve, és a tapasztalatokat beépíthették volna a további irattári tervkészítő munkába, akkor ma alighanem példaszerű helyen állnánk a szocialista országok között. Csupán helyes feladat-meghatározás történt, kellő módszertani segédeszközök kidolgozása és a feltételek biztosítása nélkül. Ráadásul a levéltárosok elegendő időt sem kaptak az irattári tervek alapos, körültekintő kiértékelésére. így ma azoknál a kérdéseknél tartunk, amelyekről Schneider Miklós már 1974-ben írt: a nem selejtezhetőnek minősített iratkategóriákat újra kell értékelni. 3 Az irattári tervek bevezetése óta több mint 10 év telt el. Úgy tűnik, valóban legfőbb ideje, hogy kísérletet tegyünk a történeti értékű iratok körének az eddiginél körültekintőbb, pontosabb, konkrétabb meghatározására. Az UMKL szervezésében 1981-ben munkacsoport alakult, melyben a Fővárosi Levéltár, a Zala, Veszprém, Hajdú-Bihar, illetve Győr-Sopron Megyei Levéltárak képviselői is feladatokat vállaltak. A későbbiekben feladatokat vállalt a Pest és Békés Megyei Levéltár is. A csoport tagjai és külső megbízottak a minisztériumok és országos főhatóságok esetében egyenként, a tipizálható szervek (trösztök, vállalati kategóriák, kutatóintézetek, tanácsok szintenként és tanácsi irányítás alatti, az egyes megyékben azonos vagy erősen hasonló feladatkört ellátó szervek) esetében típusonként egy-egy külön irat-iratcsoport listát készítettek, amely lehetőség szerint pontos és szűk megfogalmazásban sorolja fel az illető szerv, szervtípus történeti értékű iratait. Az egyes listák 1 Schneider Miklós: Értékminimum és forrásérték - Levéltári Közlemények, 1974/505.
