Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

LEVÉLTÁRÜGY

tárca iratainak kutathatatlansága esetén. Ugyanez vonatkozik a rendőrségi, karhatalmi tevékenység 1945-1989 közti időszakára is. Ezeknek az iratoknak is a belügyminisztériumi irattár helyett mielőbb az állami és tanácsi levéltárakban van a helyük; amennyiben a 30 éves kutatási korhatár lép érvénybe, akkor 1960-ig bezárólag és mindenféle kivétel nélkül! Természetesen vonatkozik ez az 1946-1949 közt tömegével felszámolt egyesületek irataira is, melyek jó része a BM irattárában van; és akkor még nem is beszéltünk az ugyanott őrzött igazságszolgáltatási és egyéb vonatkozású iratok tömegéről. Hasonló a helyzet az igazságügyi szervek páncélszekrényeiben őrzött „titkos" iratanyagokkal is, melyek nélkül aligha írható meg az ötvenes évek törvénysértéseinek hiteles története. Tarthatatlan állapot, hogy döntő fontosságú, már 30-50 éves dokumentumok ezrei ne legyenek a történeti értékek hivatásos őrzésére kijelölt helyen: a levéltárakban. A törvénysértések éppen folyó igazságügyi felülvizsgálata zökkenőmentesen folytatódhat a levéltárakban is. Az esetleges államérdek miatti zárolást a levéltárak szakemberei is végrehajtják. Meg kell szabadulnunk a kormányzási alapelvvé tett bizalmatlanságtól és az indokolatlan, közérdeket sértő privilégiumoktól, információs monopóliumoktól. Nemcsak a pártarchívumok anyagát, de a ma megyei tanácsi irányítás alatt álló megyei levéltárakat is veszély fenyegeti. Az önkormányzati reform keretében súlytalanabbá, esetlegesen kormányhivatallá alakuló megyéktől bizonyára leszakítják és önkormányzati (városi) kezelésbe adják az eddigi megyei intézményeket. A megyei levéltárak mai, történetileg kialakult anyaga pedig úgy érték, ahogyan ma együtt őrzik. Minden széttagolás, esetleges önkormányzatonkénti decentralizálás a nemzeti vagyon e részének jelentős veszélyeztetését, a ma egy helyen folyó kutatómunka lehetetlenülését, a kialakult kutatói-tudományos műhelyek szétverését jelentené! Nem veszélytelen a levéltárak esetleges centralizált szervezeti rendje sem. Ez esetben ugyanis komoly a veszély: a fővárosi, létszámukban nagy, a tűzhöz közeli levéltárak fölözik le az anyagi források nagyobb részét, s a vidéknek, a sajnálatosan szokott módon csak a maradék jut. Ha mégis úrrá lenne a centralizáció elve, akkor feltétlenül gondoskodni kell a levéltárak irányításának egyfajta testületi, szakmai önkormányzati jellegéről, melynek értelmében a vidéki levéltárak érdekeinek markánsan érvényesülniük kell.