Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

PORTRÉK A REFORMKORBÓL

igény esetén kötelező örökváltság mellett. A konzervatívok persze dühödten támadták: alkotmányrombolónak, sőt egyszerűen rablónak nevezték. 1844 után két évig háttérbe szorult az ügy, majd a galíciai parasztfelkelés (amikor is az ottani földbirtokos nemesség a bécsi abszolutizmus és a parasztság közé szorulva vérzett) után előtérbe került. Kossuth és társai (Bezerédj, Lónyay Gábor, Szemere Bertalan és mások) a kötelező és állami részvétellel történő megváltást propagálták. Jellemző a haladás nehézkességére, hogy még 1847ben is az állami kárpótlást (adóreformmal, lényegében közteherviseléssel együtt) csak hét megye támogatta. Az utolsó rendi országgyűlésen is akadozva folyt a kérdés tárgyalása, míg aztán 1848. március 15-én, már forradalmi helyzetben született meg a törvény az azonnali, teljes és állami kárpótlással történő jobbágyfelszabadításról. A legdrámaibb harc reformerek és konzervatívok közt a közteherviselés körül folyt. A kis- és szegénynemesek ezreit lehetett itt könnyen lázítani, hiszen ezeket a jobbágytól, a zsellértől csak az adómentesség privilégiuma különböztette meg. Kossuth itt is óvatosan, taktikusan politizált. Igyekezett az érzelmekre hatni, említve pl., hogy más országokban csak a koldus adómentes, nálunk a gazdag nemes is. A nemesi adózást nagyon fokozatosan pendítette meg, egyelőre csak a megyei költségekre kivetett ún. háziadó részleges átvállalását kérve a nemesektől. Voltak kevésbé taktikus reformerek is - így Borsod megye kijelentette: ha Bécs garantálja a nemzeti jogokat (pl. az adófelhasználás kontrollját), kész a teljes közteherviselésre. Kossuth megdicsérte őket a Pesti Hírlapban, példátlannak nevezve a nemesség nagylelkűségét. A borsodi tudósítás szerint a megyében élő mintegy 30 ezer nemesből (zömük kis- és szegénynemes volt) több ezren voltak jelen a közgyűlésen, hiszen tudvalévő volt, hogy a nemesi adózás terítéken lesz. A háromnapos gyűlésen eleinte zúgott a „nem adózunk" jelszó, de fokozatosan hatottak a jól előadott ellenérvek. A liberális ellenzék kitűnően vizsgázott taktikából is: az ellentábor felajzott kisnemes részét kifárasztották, s amikor azok elvonultak, határozattá emelték említett javaslatukat, hozzátéve: ha Bécs meggátolja a magyar országgyűlés ellenőrzési jogait a kormányzati munka felett, akkor is hajlandók a háziadó nemesek általi, országos átvállalására. Ehhez fűzte hozzá Kossuth szerkesztői jegyzetét: „S ezt nem kényszer csikarta ki; önként és nagylelkűségből; mutasson erre példát a külföld, ha tud!'"

1 Kossuth jól tudta: a nemesség hiúságát is legyezgetni kell. Beindult a konzervatívok adóellenes demagógiája, s pl. Szabolcsban hatalmas nemesi tömeg buktatta meg az adózást: 1500-an voltak jelen, közülük számosan késekkel fegyverkeztek fel, miután a botok bevitele a közgyűlésre tiltva volt... (Az alispán sem fért be a terembe a tumultus miatt.) Két 4 Uo. 1841/92., 94.